Zavarba ejtően sok pozíció a kormánypártnál?
"Bátor és becsületes" indulók - Szanyi helyreállítaná az MSZP becsületét
A Fidesz budapesti győzelmének megakadályozását és az MSZP becsületének helyreállítását nevezte pártja legfontosabb feladatának Szanyi Tibor a szocialisták önkormányzati választási kampányának regionális felkészítőjén.
2010.08.07 11:25MTI - Fotó: ngm.gov.hu - szanyitibor.huAz MSZP kampányfőnöke Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyei, valamint fővárosi párttagok előtt azt mondta: a kormánypárt "zavarba ejtően sok" pozíciót birtokol, ezért elsődleges, hogy ne Tarlós István legyen a főpolgármester és a Fidesz ne szerezzen többséget a fővárosi közgyűlésben.
Szanyi Tibor - ahogyan pénteken, pártja nyíregyházi kampányfelkészítőjén is - az MSZP fő törekvései között említette, hogy a szocialisták az országgyűlési választáshoz viszonyítva gyarapítsák szavazótáborukat, illetve hogy ennek érdekében a településeken alkossanak szövetséget más baloldali, demokratikus pártokkal, civil szervezetekkel.
Példaként hozta Nagykanizsát, ahol az MSZP a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal és az MDF-fel kötött megállapodást.
Az önkormányzati választásról szólva kijelentette: a Fidesz a választókerületek határainak - szerinte "központi adatbázis alapján történő" - átrajzolásával monolit, vagy legfeljebb két-három párt részvételével működő helyhatóságokat akart létrehozni.
Ezt jelzi, hogy az ajánlószelvények összegyűjtésére az eddiginél kevesebb idő áll rendelkezésre, ami a kispártok sújtja - fogalmazott. A jelenlévőket Szanyi Tibor arra intette: tiltakozzanak, amikor a Fidesz börtöntöltelékként akarja láttatni a szocialistákat, a párttagok túlnyomó többsége ugyanis becsületes.
Mint mondta, divat lett az MSZP-t szidni, ezen azonban változtatni kell. "Kikérjük magunknak, hogy minket lépten-nyomon lekommunistázzanak, lekorruptoznak" - emelte ki Szanyi Tibor, hozzáfűzve, hogy az MSZP ezerhatszáz "bátor és becsületes" embert indít az önkormányzati választáson.
Arra is kitért, hogy bár "tucatjával születtek jogerős ítéletek fideszes önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel, alpolgármesterekkel szemben" például okirathamisítás miatt, ezekről az esetekről mégsem hallani.
Szocialista politikust viszont - folytatta - az első fokon elítélt Zuschlag János kivételével nem marasztalt el a bíróság, a sajtóban szereplő ügyekben csak "gyanú és szóbeszéd" van.
Szanyi Tibor annak a véleményének is hangot adott, hogy noha a Fidesz minden közvélemény-kutatás szerint őrzi előnyét, ez a választói bizalom "sok esetben hazugságon alapszik".
Nem lehet azt mondani, hogy helyes a gazdaságpolitika, amikor "néhány hét alatt sikerült kétszer is bedönteni a forintot" - jelentette ki az MSZP kampányfőnöke, hozzátéve, "bizonyos számítások szerint ez minden magyar családra 16 ezer forint pluszterhet rakott".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06