"Kizárt, hogy ne legyen felelőssége Demszkynek"

Jobbik: Demszky biztosan sáros

A Jobbik szerint kizárt, hogy Demszky Gábor főpolgármesternek soha ne legyen semmilyen felelőssége a fővárosi önkormányzat, illetve cégei kapcsán felmerült gyanús ügyekben.

2010.07.27 18:04MTI

Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a Jobbik - Tarlós Istvánnak, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének elképzeléseivel szemben - törvényes, ám határozott elszámoltatást tervez a fővárosban is. Ezt nyugodtan lehet majd "őszi nagytakarításnak" nevezni - fűzte hozzá.

Demszky Gábort kedden egy órán keresztül tanúként hallgatták meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi osztályának nyomozói, a fővárosi cégnél folyó nyomozással kapcsolatban. A főpolgármester újságíróknak nyilatkozva azt mondta, szerinte kizárt, hogy gyanúsított lehet a Főkert Zrt.-üggyel összefüggésben.

Mint mondta, semmilyen ok vagy körülmény nem mutat arra, hogy gyanúsított lehet. Demszky Gábor azt is hangoztatta, nem érez sem politikai, sem semmilyen más felelősséget a Főkert-üggyel kapcsolatban.

A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy a BRFK elsősorban a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a közszolgáltató tulajdonában álló gazdasági társaságokról, a főváros által átadott pénzek felhasználásáról kérdezheti Demszky Gábort a 2010. június 7-én hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárásban.

Jobbik közlemény az "ártatlan" Demszky Gáborról

A Jobbik kizártnak tartja, hogy Demszky Gábornak ne legyen soha semmilyen felelőssége a fővárosi önkormányzat, vagy cégei kapcsán felmerült gyanús ügyekben.

A húsz éve regnáló főpolgármester ugyanis kizártnak tartotta tanúkénti kihallgatásán, hogy gyanúsított legyen a Főkert-ügyben, s ebben az esetben sem érez még politikai felelősséget sem.

A Jobbik a Fidesz főpolgármester-jelöltjének elképzeléseivel szemben törvényes, ám határozott elszámoltatást tervez a fővárosban is, amit nyugodtan lehet majd őszi nagytakarításnak nevezni.

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.