A pozsonyi miniszterelnöki hivatal elhatárolódott
A szlovák sajtó szerint Orbán nem volt a legjobb házigazda
A szerdai szlovák sajtó szerint Orbán Viktor nem a legjobb házigazdaként mutatkozott be a visegrádi négyek kormányfőinek budapesti találkozóján. A pozsonyi miniszterelnöki hivatal elhatárolódott a kritikától.
2010.07.21 14:21MTI"A magyar sajtó is észrevette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tegnap (kedden) nem a legjobb teljesítményt nyújtotta. Már a visegrádi négyek kormányfőinek fogadásakor komolyan megsértette a diplomáciai protokoll és az udvariasság szabályait. Személyesen csak a lengyel kormányfőt fogadta, akivel a legjobbak a kapcsolatai.
"Egyébként előfordultak kissé szokatlan gesztusok is a V4-es találkozón: az érkező vendégek közül az egyetlen nőt nem a házigazda magyar kormányfő, hanem Németh Zsolt külügyi államtitkár kísérte fel a parlamentbe, a magyar miniszterelnök Donald Tuskkal ment fel, akivel egyébként végig igen közvetlen gesztusokat váltott" - mutat rá az Új Szó.
A pozsonyi miniszterelnöki hivatal cáfolta a szlovák sajtónak azt az állítását, hogy Orbán Viktor megsértette a diplomáciai protokoll és az udvariasság szabályait a visegrádi országok csúcstalálkozóján, amikor nem személyesen fogadta Iveta Radicovát.
"A fogadási ceremónia Budapesten a szokások szerint zajlott le mindazzal együtt, ami ehhez hozzátartozik, beleértve a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének fogadását Orbán Viktor magyar miniszterelnök által.
Az, a sajtóban megjelent információ, hogy Iveta Radicovát csak Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára fogadta, ezért egyértelműen nem felel meg a valóságnak, és félrevezető" - olvasható a hivatal közleményében.
A Sme a szervezőknek felrótta, hogy az Orbán-Radicová találkozó után a szlovák kormányfőnek nem biztosítottak helyiséget az újságírókkal való beszélgetésre, s Radicovának a folyosón állva kellett nyilatkoznia. A magyar újságírók sem kaptak tájékoztatást, s a szlovák kollégáktól tudták csak meg, mikor és hol lesz a kétoldalú találkozó.
"A visegrádi négyek tegnapi (keddi) tanácskozását követően csak a szlovák kormányfő tartotta fontosnak a sajtót tájékoztatni négyszemközti megbeszéléseiről Orbán Viktorral" - mutat rá az Új Szó.
"A magyar kormányfő stábja egyébként is elég sajátosan kezelte a sajtót: a magyar újságírókat nem is tájékoztatták előzetesen a külön megbeszélésről, arról mindenki a szlovák kollégáktól értesült. Iveta Radicová a folyosón állva nyilatkozott, a magyar miniszterelnök munkatársait még az is láthatóan meglepte, hogy a szlovák fél interjút kíván adni a magyar közszolgálati tévének" - fejti ki a magyar lap.
A Sme szerint "Orbán szintén habozott, amikor az újságírók felszólították, hogy fogjon kezet Radicovával, és a helyet foglaláskor (Petr) Necas húzta ki a széket a miniszterelnök asszonynak ".
"A sajtótájékoztatón szintén nem a vendéglátó húzta ki a széket a szlovák vendégnek, hogy asztalhoz ülhessen, hanem cseh kollégája, Petr Necas" - jegyezte meg az Új Szó is.