A Fidesz Sólyom Lászlót akarja csak kikerülni
MSZP: A Fidesz csak húzza az időt, hogy ne Sólyom bíráljon
Az MSZP szerint lehet, hogy a Fidesz azért húzza az időt a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításának zárószavazása kapcsán, hogy a törvény ne kerüljön a jelenlegi államfő elé és a hivatalából augusztus 5-ével távozó Sólyom László ne vethesse fel alkotmányossági aggályait.
2010.07.05 15:44MTIMandur László szocialista országgyűlési képviselő, a parlament korábbi alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a házszabály szerint az Országgyűlés elnökének a zárószavazás után 15 napon belül kell aláírnia, majd haladéktalanul megküldenie a törvényt az államfőnek.
Számításai szerint ha nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, július 19-én lesz a zárószavazás, akkor Schmitt Pál augusztus 4-én írja alá a dokumentumot, és - mivel a "haladéktalan megküldés" egy-két napig eltarthat - önmagának, mint államfőnek küldi majd meg a törvényt.
Mandur László felidézte: nem csak a Fidesz, az MSZP is kérte a törvényjavaslat zárószavazásának elhalasztását, de nem ugyanazzal a szándékkal, mint a kormánypárt.
A szocialisták továbbra is úgy vélik, hogy a zárószavazás előtt társadalmi vitára kell bocsátani az indítványt.
Jelezte, az MSZP azt várja a Fidesztől, hogy válaszoljon arra, miért húzza az időt. Bejelentette azt is: ha az Országgyűlés a jelenlegi formájában elfogadja a törvényt, akkor az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul.