Folyamatosan bont a Fidesz?
Az MSZP "fékjavító programot" hirdet
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat.
2010.06.27 12:23MTILendvai Ildikó leköszönő pártelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: társadalmi ellensúlyokra van szükség, ezért a közvéleményt kell a negyedik hatalmi ággá tenni. Tájékoztatása szerint a "fékjavító program" részeként az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a kormánytisztviselői törvény újbóli elfogadása ellen.
Kezdeményezi a médiatörvény zárószavazásának elhalasztását, valamint levelet küldött ez ügyben Neelie Kroes EP-biztosnak és az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjének.
Emlékeztetett arra, hogy a közjogi ellensúlyok lebontásának és szűkítésének két eszköze van: új törvények elfogadása és olyan személyi döntések, amelyekkel Fidesz-frakciótagok kerülnek különböző posztokra.
Lendvai Ildikó a közjogi fékek lebontásának folyamatából az önkormányzatokban az ellenéki kontroll szűkítését, a jegybank folyamatos támadását, Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosi kinevezését, Domokos László ÁSZ-elnöknek jelölését, a médiahatósági összevonásokat és Szalai Annamária várható kinevezését, illetve Schmitt Pál Fidesz-alelnök államfőnek jelölését emelte ki.
Kitért arra: Schmitt Pál, Orbán Viktor embere tesz majd javaslatot államfőként a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére. Ezzel a három hatalmi ágból egy lett - fogalmazott. Szavai szerint a múlt hét a "gátromolás hete" volt, mert a lezajlott a köztisztviselői törvény újraszavazása, benne az indok nélküli elbocsátással, és a médiatörvény módosítói javaslatainak elutasítása.
Ide sorolta azt is: megtörtént a próbája annak is Kárpáti Zsuzsannánál, hogyan lehet megalázó módon azonnal kirakni kormánytisztviselőket. Schmitt Pál programjából pedig kiderült: ő nem lesz a gyors törvényalkotásnak sem a gátja, sem az ellensúlya. Lendvai Ildikó úgy látja: különösen azért is kellenek a fékek, mert a kormánykerék nem fordul jó irányba és anyagi kárt okoz az embereknek. Példaként a forint és a svájci frank árfolyamának alakulását említette. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lakáshitek 90 százaléka svájci frankban van, és havi 50 ezer forintos törlesztésénél 7-15 ezer forinttal is emelkedhet törlesztő részlet.
Fogarasiné Deák Valéria szocialista politikus a sajtótájékoztatón közölte: július 1-jén, a Köztisztviselők Napján tartanak először - majd utána kéthetente - ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket kormányhivatalokból vagy a közszférából elküldenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06