Záporok, zivatarok várhatók

Na végre, itt a nyár: közeleg a kánikula!

Kedden reggelre továbbra is változóan felhős égre tekinthetünk fel, majd a délelőtti órákban északnyugaton, a főváros környékén, és ettől keletre megnövekedhet a gomolyfelhőzet, záporeső, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt.

2010.06.08 08:24idokep.hu

Gyenge szél mellett 11-16°C közé hűl a levegő, napközben 26-32°C valószínű.

Szerdán is marad a napsütéses idő, keleten növekedhet meg majd a nap folyamán a gomolyfelhőzet és egy-egy futó záporeső, esetleg zivatar alakulhat ki.

A légmozgás gyenge marad. Hajnalban 13-17°C-ig hűl a levegő.

A hét további részében kánikulára készülhetünk, a délutáni hőmérsékletek a legtöbb helyen 30°C felett alakulnak majd, de a hét második felében helyenként akár a 35°C-ot is elérhetik.

Legfeljebb csak helyenként fordulhat elő zápor, zivatar.

Orvosmeteorológia

Kedden nem várható fronthatás, ám a fülledt levegő a légzőszervi megbetegedésben szenvedőknek nehezítheti a légzést, illetve a meleg fejfájást, vérnyomás-ingadozást, szédülést okozhat. Ne feledkezzünk meg az elegendő folyadékbevitelről, és az UV-sugarak elleni védekezésről sem!

Fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget, vitamint, hogy szervezetünk ellenálló-képességét szinten tudjuk tartani.

Közlekedésmeteorológia

Kedden kedvező út- és látásviszonyok mellett autózhatunk, ám a délutáni órákban északon egy-egy zápor, zivatar kialakulására lehet készülni, nedves útszakaszokkal találkozhatunk. Közlekedjünk körültekintően, ügyelve magunkra és egymásra az utakon!

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Pollenjelentés

Az elmúlt hét elején országszerte nagyon alacsony volt a pollenterhelés, péntektől azonban mindenhol jelentősen megemelkedett.

Erősödött a csalánfélék és a lórom, tetőzik a fenyőfélék pollenszórása, kissé visszaesett a pázsitfűféléké. Az előző heti visszaesés után a hét végére újra felerősödött a fenyőfélék pollenszórása, Miskolcon és Salgótarjánban koncentrációja elérte a nagyon magas szintet. Pesten, Békéscsabán és Szegeden a pázsitfűfélék összpollenszáma volt a legmagasabb, bár koncentrációja a legtöbb állomáson csökkent – nagyon magas szintet csak Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben és Egerben detektáltak. Kis mértékben növekedett a csalánfélék virágporának mennyisége – az állomások felénél már elérte a tüneteket is okozó közepes szintet.

Emelkedett a lórom pollenjének mennyisége is - Salgótarjánban elérte a magas szintet, ettől eltekintve még alacsony koncentrációban regisztrálták. Csökkent a bodza pollenkoncentrációja – közepes szintet csak Szombathelyen, Békéscsabán, Kecskeméten és Debrecenben mértek. A kőris és az eperfafélék pollenszemei alacsony koncentrációban voltak jelen a csapdákban. A gomba eredetű allergének koncentrációja Békéscsabán, Pécsett, Szekszárdon és Zalaegerszegen magas volt, ettől eltekintve azonban továbbra is tartja a közepes szintet.

A lehullott zöld növényi részeken azonban már erősen sporulál az allergén Alternaria és Cladosporium – e gombák az esőzések után a megtermelt spórákat nagy mennyiségben fogják kibocsátani a légkörbe.

Felhőkép

Széltérkép

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.