Árvízkörkép:Több települést elöntött az áradás
Víz alatt a fél ország: Borsodban a legnagyobb vészhelyzet
Várhatóan a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Bódva térségére is kiterjesztik a veszélyhelyzetet az árvíz miatt - tájékoztatott a közigazgatási tárca sajtóirodája a Belügyminisztérium államtitkárságának közlése alapján.
2010.06.02 17:29MTIA Kormányzati Koordinációs Bizottság szerda este ismét összeül, ahol döntést hoz a borsodi térséget érintően. A koordinációs bizottság kedd este hirdetett ki veszélyhelyzetet a Nógrád megyei Pásztó és Hasznos térségére.
Ez este kilenc óráig van érvényben. Pásztó városában és a hasznosi városrészben kedden mintegy kétezer lakost kellett kiköltöztetni, mert a tározó vízszintnövekedése azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a többletvíz rázúdulhat a városra.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság szerdán kora délután kérte veszélyhelyzet kihirdetését a kormánytól. Varga Mihály mérnök ezredes, a testület titkára az MTI-vel azt közölte, hogy az utóbbi napokban lehullott eső még a korábbiaknál is nagyobb árhullámok kialakulását valószínűsíti, ezért a megyei védelmi bizottság szerdai ülésén úgy határozott: kéri a kormányt, hogy hirdesse ki a veszélyhelyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási területére.
Az eddig mért legnagyobb vízállásokra vagy azokhoz közeli értékekre számítanak a Sajón, a Bódván és a Hernádon; szinte valamennyi folyón - a Bodrog és a Tisza felső szakaszának kivételével - harmadfokú a készültség az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén.
Kidőlt fák a Mecsekben
Tilos a mecseki erdők látogatása, miután a rendkívül sok csapadék hatására felázott talajból fatörzsek dőlhetnek ki és ágak törhetnek le - közölte a Mecseki Erdészeti Zrt. szerdán az MTI-vel.Életveszély és balesetveszély miatt az erdők látogatását átmenetileg megtiltotta a társaság.
Közleményük szerint ez idő alatt az erdők csak az erdőgazdálkodó kifejezett, írásos engedélyével látogathatóak. A viharos szél a Kelet-Mecsekben az elmúlt napokban több mint 20 hektárnyi idős erdőt tarolt le.
A rendkívüli időjárás miatt használhatatlanná vált az ország legkeskenyebb nyomtávú vasútja Almamellék és Sasrét között.
A víz több helyen kimosta a talpfák alól a töltést, másutt elárasztotta a síneket, így ideiglenesen leállították a forgalmat az 1901 óta működő, nyolc kilométer hosszú vasúti pályán. Az előzetes becslések szerint a károk összege elérheti a 100 millió forintot.
Újabb útlezárás Borsodban
A Sajó áradása miatt lezárták a forgalom elől a 25-ös számú út Sajópüspöki és Bánréve közötti szakaszát a magyar-szlovák határ térségében szerda délután - tájékoztatta a közútkezelő társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyelete az MTI-t.
A Miskolc felé közlekedők az Ózd-Sáta-Nekézseny-Dédestapolcsány-Tardona-Kazincbarcika-Miskolc kerülő utat használhatják, míg Putnok irányába az Ózd-Sáta-Nekézseny-Dédestapolcsány-Bánhorváti-Dubicsány-Putnok közötti utat ajánlják.

Kiöntött a Baranya-csatorna Csikóstőttőstön
Kilépett medréből a Baranya-csatorna és a Hábi-árok vize Csikóstőttősön, az ár lakóházakat veszélyeztet.

Árad a Bódva Szalonnánál és Szendrőnél
Továbbra is árad a Bódva a Borsod megyei Szalonnánál és Szendrőnél; szerda délutánra mindkét településen már több területet elöntött a folyó. Szalonna község bevezető szakaszán a Rakaca-patak áradata öntötte el a közutat, jókora vízátfolyáson kell áthajtaniuk az arra közlekedőknek.
Miután beértek a településre, a Bódva-híd után újabb vízátfolyás következik, itt már a folyó árhulláma mossa az utat. A faluban a Bódvához közeli házak - több mint egy fél tucat - vízben állnak, sok helyen a víz már a lépcsőket borítja, és a folyó vízszintje még emelkedik.
Szendrőnél a város északi részénél egy 400 méteres szakaszon már a töltésmagasításon hömpölygött át a folyó, amelyet jelenleg próbálnak megfékezni. Szaniszló János, a település független polgármestere az MTI-nek a helyszínen azt mondta: háromszázan dolgoznak, rakják a homokzsákokat, hogy megfékezzék a Bódvát.
További segítség is érkezik a településre, ők váltják majd a fáradt embereket.
Hozzátette: egyelőre senkit nem költöztettek ki, bár több helyen már csónakkal és gyalogosan is szállítják, viszik a homokzsákot; mindent megpróbálnak, amit csak lehet.
Áradás: Több száz birka pusztult el Székesfehérváron
Birkatetemek a vízben Székesfehérváron a szárazréti városrészben. Több száz birka pusztult el egy korábbi vihart követően, miután az állatok kitörtek karámjukból egy rétre. Az emelkedő víz elzárta előlük a menekülő útvonalat, így az állatok megfulladtak.

Kilépett medréből a mányi tó, lezárták a 1104-es utat
A heves esőzések hatására kilépett a medréből a mányi halastó, a vízátfolyás miatt lezárták a 1104-es utat - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A lezúduló víztömeg Bicske 2-3 utcájában házakat is veszélyeztet - tette hozzá R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint a veszélyeztetett területre 2 ezer homokzsákot szállítottak.
Árad a Zagyva
Árad a Zagyva Hatvannál. Várhatóan a Sajó, a Hernád, a Zagyva és a Bódva térségére is kiterjesztik a veszélyhelyzetet az árvíz miatt.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06