Nem mond le

Kétmilliós csúszópénz Wieszt zsebébe: videófelvétel a szocik újabb mutyijáról?

A Fidesz XI. kerületi szervezete szerint Wieszt János, az MSZP helyi frakcióvezetője kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a csütörtökön bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át - írta az Index.

2010.05.20 19:57MTI/index.hu

Az index.hu közlése szerint a felvételt Wieszt János egyik ügyfele készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó. A Fidesz helyi szervezete a videó alapján hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tett a politikus ellen.

A Fidesz eredetileg a XI. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén akarta interpellálni a frakcióvezetőt, de azt Molnár Gyula (MSZP) polgármester - a testület működési szabályzatára hivatkozva - elutasította, ezért a Fidesz a testületi ülésterem helyett egy másik teremben mutatta be a rejtett kamerás felvételt. Az Index információja szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy vállalkozót.

A hírportál beszámolója szerint a felvételen az látszik: Wieszt tárgyalópartnere a tárgyalás elején arra hivatkozik, hogy a bruttó összeg tíz százalékában állapodtak meg, és félhangosan, fejben számolva levezeti, hogy 2,1 millió lesz a pontos összeg, amelyről kettejük között szó volt. Mire Wieszt bólint.

Az ismeretlen az asztalra teszi a pénzes borítékot, amit Wieszt átvesz. A tárgyalópartnere ezt követően megjegyezi: "És akkor innentől remélem, majd tudjuk picit húzni az ügyet". Wieszt ismét bólint. Az Index úgy tudja, hogy egy számítástechnikai üzlet értékesítéséről volt szó.

Wieszt János az ülést megszakító közjáték után a sajtónak azt állította, hogy nem emlékszik, mikor készülhetett a felvétel, annak tartalmát azonban érdemben nem cáfolta. "Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is" – magyarázta, ezért nem tudja, volt-e olyan eset, hogy pénzes borítékban átvett kétmilliót.

A videó bemutatását követően Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy rendőrségi feljelentést tettek a kerületi kapitányságon az ügyben.

A videó készítőjét a tanú védelme érdekében nem nevezte meg. Kupper felszólította Wiesztet, mondjon le frakcióvezetői és képviselői mandátumáról. Wieszt jelezte, nem kíván lemondani - írta a hírportál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.