Jön az utolsó

Elérte a 4-es metró északi fúrópajzsa is a Népszínház utcát

Elérte szerdán a 4-es metró északi alagútfúró pajzsa is a Népszínház utcai állomást, az utolsó szakaszt a Keleti pályaudvarig május első felében kezdhetik meg.

2010.04.21 13:24MTI

A DBR Metró Projekt igazgatóság közlése szerint a Rákóczi tér és a Népszínház utca közötti, 450 métert probléma nélkül tette meg az északi pajzs is, karbantartására várhatóan három-négy hetet szán az alagútfúrást végző Bamco konzorcium. Ha tartani tudják a jelenlegi ütemet, akkor a déli fúrópajzs június második felében megérkezhet az ideiglenes végállomásra.

A déli pajzs április 12-én tört be a Népszínház utcába, miután öt hét alatt megépítette a Rákóczi tér és a Népszínház utca közötti szakaszt. A DBR szerint a pajzsos alagútépítés a vártnál gyorsabb ütemben épül annak ellenére, hogy a talajviszonyok jóval változatosabbak.

A hátralévő 450 méteren a szakemberek már nem számolnak jelentős nehézségekkel, csak a pályaudvar előtti szakaszon kell óvatosabban haladni, mert az agyagos talajból kavicsosba érkeznek a pajzsok. Klados Gusztáv projektvezető 2009 októberében, a Kálvin téri pajzsbetöréskor közölte, hogy mintegy 10 hónapot csúszik a metró kivitelezése, mert a Bamco az állomások készültségi foka miatt nem tudja kellően megközelíteni a pajzsokat. Így három hét helyett hat hetet terveztek karbantartásra.

Ennek az ütemtervnek megfelelően a pajzsokat legkorábban nyár végére, ősz elejére várták a Baross térre. A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, ekkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról.

A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak már 2009 májusában meg kellett volna érkezniük a Baross térre.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.