"Újfajta megközelítésben" alakítja át

Pesti Imre: húzóágazat lesz az egészségügy

Kormányra kerülése után a Fidesz "újfajta megközelítésben" alakítja át az egészségügyi rendszert, amely nemcsak szolgáltató szektori szerepben működik majd, hanem a gazdaság húzóágazata lesz - ezt Pesti Imre, az ellenzéki párt egészségpolitikusa mondta Nyíregyházán sajtótájékoztatón csütörtökön.

2010.03.18 15:47MTI

"A válságból való kilábalás egyik eszköze lehet az egészségügy, amelyet a Fidesz nemzeti alapprogramjának legfontosabb feladati közé emelt" - hangsúlyozta a párt országgyűlési képviselője, a parlament egészségügyi bizottságának tagja.

Pesti Imre az MTI kérdésére azt mondta, hogy ha a Fidesz kormányalakításra kap felhatalmazást az áprilisi választáson, megváltoztatják az ágazat finanszírozását, a tartalékok feltárása mellett pluszforrást kap a gyógyító-megelőző munka.

Az egészségpolitikus kitért arra is, hogy több orvosra és ápolóra van szükség az egészségügyben, hogy a betegek szükség esetén azonnal megkaphassák az ellátást. Megjegyezte, hogy a rezidensrendszer megváltoztatásával például 30 százalékkal több végzős orvos maradhat majd Magyarországon, s akkor csökkenhetnek a mostani várólisták is. Pesti Imre kifejtette: az elmúlt években az "elhibázott gazdaságpolitika oltárán az MSZP-kormány feláldozta az egészségügyet".

Szerinte a reformok nem szolgáltak mást, mint forráskivonást az ágazatból. Közlése szerint az egészségügyi alapból 400 milliárd forintot, ezen belül a gyógyító-megelőző kasszából 200 milliárdot vontak ki az elmúlt időszakban.

Hozzátette: ma már orvoshiány van az alap- és a fekvőbeteg-ellátásban egyaránt, sőt a járóbeteg-ellátásban is hosszú várólisták alakultak ki. Mint fogalmazott, az eszköz- és a gyógyszerellátásban szintén zavarok léptek fel. A Fidesz - folytatta - kormányra kerülése esetén a "haladó országokhoz" hasonlóan, húzóágazattá kívánja fejleszteni az egészségügyet, szem előtt tartva, hogy az "egészségügyben térül meg legjobban a befektetés".

Simon Miklós, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselője, aki a nyírbátori 6-os számú választókerületben ismét indul jelöltként az áprilisi választáson, a régió egészségügyi helyzetét katasztrofálisnak nevezte a sajtótájékoztatón. Azt mondta: a legutóbbi nyolc évben teljesen szétverték az ellátórendszert, az alap-, a járóbeteg- és a kórházi ellátás "romokban hever" Szabolcsban. Szerinte a megyei rendszert "már csak az ott dolgozók hivatástudata működteti".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.