Tart a boncolás és a helyszíni szemle
Képekkel! Borzalmas mészárlás - vérfürdőként írják le a tényői helyszínt
Vérfürdőként írta le a hétfőn felfedezett tényői négyes gyilkosságot az MTI-nek egy név nélkül nyilatkozó, a helyszínen járt rendőr.
2010.03.16 12:04MTIAzt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal. Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték a rendőrök az újságírókat, az MTI tudósítója azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család.
Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak. A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától.
A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk - közölte aznap Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A család egyik ismerője az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő építészmérnökként dolgozott. Keddre ígért bővebb tájékoztatást a gyilkosság helyszínéről hétfőn késő este távozó Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány.

A polgármester úgy tudja, családi dráma történt
Tényő polgármestere úgy tudja, családi dráma történt abban a házban, ahol hétfő este négy holttestet találtak.
Varga Gábor Kálmán az MTI tudósítójának kedd reggel a helyszínen azt mondta: a rendőröktől hallotta, hogy "nagy valószínűséggel családi dráma" áll a történtek hátterében.

A család hat éve költözött Tényőre, és mivel a szülők Győrben dolgoztak, a helyiek többsége nem igazán ismerte őket - közölte a polgármester, hozzátéve, hogy haragosukról sem tudnak.

Tart a boncolás és a helyszíni szemle
Tart a helyszíni szemle abban a tényői családi házban, ahol hétfőn este holtan találtak egy házaspárt és két gyermeküket, információk szerint még nem fejeződött be a Szokodi család tagjainak boncolások; az MTI-nek nyilatkozó helyiek értetlenül állnak az eset előtt, a rendőrség a kora délutáni sajtótájékoztatóig nem közöl érdemi újdonságot az ügyről.
Az 1600 lakosú, Győrtől 20 kilométerre fekvő település polgármestere úgy tudja, családi dráma történt a házban. Varga Gábor Kálmán az MTI tudósítójának kedd reggel a helyszínen azt mondta: a rendőröktől hallotta, hogy "nagy valószínűséggel családi dráma" áll a történtek hátterében. A polgármester elmondta: este fél kilenc körül, a helyi fogadóstól értesült a drámáról, s azonnal a helyszínre sietett.
Hatósági tanúként kilenctől, fél tíztől hajnali egy óráig vett részt a helyszínelésben.
A tetthely vizsgálata kedden, kevéssel reggel fél kilenc után folytatódott. A házhoz érkezett újságírók a kertet felmérő rendőröket láthattak, a garázsajtón egy motoros fűrész berregése szüremlett ki, ami akár az elkövetés (egyik) módjára is utalhat. A polgármester elmondása szerint a Szokodi család hat éve kezdett építkezi a faluban, s egy éve jelentkeztek be ide. Helyi kötődésüket a feleség nagyapja adta; "a Koncz jegyző" a harmincas években intézte Tényő ügyeit. Varga Gábor Kálmán közlése szerint az utóbbi fél évtizedben a településre költözöttek zöméhez hasonlóan Szokodiék is Győrben dolgoztak, a gyerekeket is oda vitték óvodába, iskolába, a helyi közéletben nemigen vettek részt - személyesen ő is csak a férjet ismerte.
A polgármesterhez hasonlóan többen is azt közölték: a telek másik felén a feleség testvérének háza áll, ott azonban kedden reggel és délelőtt semmilyen mozgás, emberi jelenlét nyoma nem látszott. A részletekről - köztük arról a rendőri közlésről, hogy "vérfürdő" volt a házban - a polgármester nem kívánt nyilatkozni.
Közlése szerint senkinek nem lehetett konfliktusa a házaspárral, akiket rendes, családszerető emberként ismertek meg a helyiek.
Az MTI által megkérdezett falubeliek osztották ezt a véleményt, és - el-elcsukló hangon - csak értetlenségüknek és bánatuknak adtak hangot.