Felmerült az adóelkerülés gyanúja
Fidesz: Bajnai csak a lényegtelen tényeket cáfolja a Wallis-ügyben
A Fidesz szerint Bajnai Gordon miniszterelnök és korábbi cége, a Wallis a lényegtelen tényeket cáfolják, a lényegeseket nem az adóelkerülés gyanújának ügyében.
2010.02.25 13:02MTIRépássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a magyar hatóságok bűncselekménygyanús ügynek tekintik a Cipruson keresztül történt cégeladást, amelyben Bajnai Gordon miniszterelnök közreműködött, hiszen 2005-ben, amikor a tranzakció történt, még ő volt a Wallis ügyvezető igazgatója.
Az ellenzéki politikus a sajtótájékoztatón szétosztott egy hiteles másolatot, amely egy ciprusi adóbiztos tanúvallomását tartalmazza. E szerint 2009. május 6-án az adóbiztos elmondta: a Fleminghouse/Investments Ltd. és Gorbeil Holdings Ltd. 2005-2006-ban egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást. Répássy Róbert úgy fogalmazott, hogy foglalkozni kell ezzel a "súlyos üggyel". Megismételte a szerdai Magyar Nemzet állításait, amelyek szerint Bajnai Gordon közreműködésével 2005-ben olyan, a magyar hatóságok szerinti adócsalás történt, amelyben egy magyar eladó egy magyar céget úgy adott el egy magyar vevőnek, hogy három ciprusi gazdasági társaságot közbeiktattak.
Az adóhatóság és a Nemzeti Nyomozóiroda vizsgálata majd fényt derít arra, hogy miért volt szükség a cégek közbeiktatására - szögezte le. Megerősítette a Fidesz korábbi közlését, miszerint képtelenség, hogy olyan ember akarjon kormányozni, aki üzleti tevékenységével gyengíti az országot, amelynek azonban olyan vezetőkre lenne szüksége, akik erősítik. Az offshore tevékenység célja világos: az adófizetési kötelezettség elkerülése miatt külföldre menekítik az adott országban megtermelt jövedelmet - húzta alá a fideszes politikus.
Bajnai Gordon olyan offshore tevékenység részese volt, amelynek során a Magyarországon megtermelt jövedelmet külföldre menekítette, hogy itthon ne kelljen adót fizetni; az adófizetés elkerülése egyértelmű a tények alapján - értékelte Répássy Róbert. Elmondta: a Wallis magyar cégként vett egy vállalkozást, amelyet megvett egy másik magyar cég, a Magyar Telekom; az adásvétel tárgyát képező céget "megutaztatták" Cipruson, a kettő között pedig duplájára nőtt a gazdasági társaság vételára, a növekmény már a ciprusi adószabályok szerint került elbírálásra - hivatkozott a Magyar Nemzet cikkére.
A miniszterelnök és a Wallis szerdai, a vádakat visszautasító közleményei kapcsán Répássy Róbert azt mondta: az érintettek a rendőrséggel és hiteles dokumentumokkal vitatkoznak. Aláhúzta: a következő kormány semmifajta különbséget nem tesz majd törvényességi szempontból a szerint, hogy ki milyen magas pozíciót tölt, vagy töltött be. A kiosztott dokumentum az ellenzéki képviselő szerint azt bizonyítja, hogy történt adóelkerülés az ügyben, és hogy Cipruson nem fizettek semmilyen közterhet, tehát azt Magyarországon kellett volna megfizetni.
Bajnai Gordon kormányfő szerdán azt közölte: a Wallisnál és az azokhoz tartozó cégeknél nem történt adóelkerülés, az irányítása alatt (2005. december 31-ig) "a Wallis és az azokhoz tartozó cégek mindenben a jogszabályoknak megfelelően jártak el, adófizetési kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tettek". A kormányfő emlékeztetett arra, hogy ugyanebben a témában a bíróság már helyreigazításra kötelezte egyszer a lapot, azt követően, hogy a vonatkozó pert megnyerte. Visszautasította az adóelkerülés vádját szerdán a Wallis is.
A Magyar Nemzet szerdai számán azt írta: a Bajnai Gordon kormányfő által korábban vezetett ciprusi cég - amely a Wallis Rt. egyik leányvállalkozásától vett részesedést a Dataplex Kft.-ben, majd eladta azt a Magyar Telekomnak -, nem nyújtott be adóbevallást, így 2,7 milliárd forint nyereség után elkerülte az adó megfizetését.
Kapcsolódó írások:
- Energiacsúcs - Bajnai: mérföldkő a tanácskozás eredménye
- Bajnai kétharmada: fej-fej mellett az MSZP és a Jobbik
- Bajnai nemet mond az adócsalás vádjára
- Adócsalás gyanújában Bajnai? A rendőrség nyomoz!
- "Édes-bús búcsúbeszéd": Navracsics szerint Bajnai levetette magáról a felelősséget
- Bajnai: a rendőrség határozottan lépjen fel a szélsőségesekkel szemben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06