Hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet
Rogán Antal a főpolgármesterhez fordul a Kossuth téri mélygarázs miatt
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármesterhez és Tarlós Istvánhoz, a fővárosi Fidesz-frakció vezetőjéhez fordul az V. kerület fideszes polgármestere, mert szerinte akár a hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet a Kossuth tér alá tervezett mélygarázs beruházásánál.
2010.02.15 17:46MTIRogán Antal az MTI-nek hétfő elmondta: tudomása szerint a főváros tulajdonában lévő Parking Kft. vezetője úgy írt alá szerződéseket a tervezett mélygarázs megépítéséről, hogy nem rendelkezett építési engedéllyel, ami a hűtlen kezelés gyanúját is felveti.
Mint mondta, ezt maga a Parking Kft. vezetője ismerte el, amikor perrel fenyegette meg az önkormányzatot, amiért az nem adta ki a szükséges engedélyt, s ezzel - a vezető szerint - milliárdos kárt okozott a cégnek.
Mint hozzáfűzte: ha meg nincsenek aláírt szerződések, akkor nem érhette kár a céget, így a perrel való fenyegetőzés alaptalan. A polgármester szólt arról is, hogy a terveket azért nem engedélyezte az önkormányzat, mert ellentétesnek találta azt a zöld területekre vonatkozó rendelkezéssel: a Kossuth Lajos téren 27 fát kellene kivágni a mélygarázs miatt, amit indokolatlanul soknak tart a hivatal.
Ugyan a Parking Kft. vállalta, hogy ennél sokkal több fát telepít, de nem a kerületben, hanem Óbudán.
Rogán Antal hangsúlyozta: nem tudja támogatni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egy olyan mélygarázst építsenek 4 milliárd forintért, amit csak a képviselők illetve a Parlament személyzete használhat.
Szerinte a Kossuth tér felszíni rendezése nem várhat, és erről már korábban születtek tervek, ráadásul a költségvetésben elkülönített pénz van a beruházásra. A felszín rendezését körülbelül 1,2 milliárd forintból meg lehetne megoldani és elkészülne Magyarország 2011-es uniós elnöksége előtt - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06