Lendvai "nyugdíjkatasztrófától" tart
Fidesz: Gátlástalanul hazudozik az MSZP a nyugdíjak ügyében
A Fidesz szerint gátlástalan, kétségbeesett hazudozás zajlik MSZP-s oldalon a nyugdíjak ügyében, a szocialisták ugyanis el akarják kerülni az elszámolást a nyugdíjasok felé.
2010.01.17 13:57MTISzijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője ezt arra reagálva mondta vasárnap Budapesten, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt kérdezte: a szocialista politikusok "honnan veszik a bátorságot maguknak ahhoz, hogy a Fideszt gyalázzák nyugdíjas ügyben, miközben ők maguk vették el néhány hónappal ezelőtt a 13. havi nyugdíjat az idős emberektől".
Mint mondta, a Gyurcsány-korszak - amelynek egyik főszereplője, kulcsfigurája Lendvai Ildikó - tönkretette a nyugdíjasokat, megélhetési válságba sodorta az idős embereket. 2006 óta folyamatosan csökken a nyugdíjak reálértéke, az elmúlt időszakban a "nyugdíjas infláció" mindig magasabb volt az átlagos infláció mértékénél - sorolta.
Ráadásul - tette hozzá - 2009 végén "még tettek egy kísérletet arra is, hogy ellopják a nyugdíjakat" a magánnyugdíjpénztárak privatizációjával.
Szijjártó Péter közölte: mindezzel szemben a Fidesz - kormányra kerülése esetén - garantálja a nyugdíjak értékének megőrzését, az állami kézben tartott nyugdíjalapot, valamint lehetővé teszik, hogy 40 éves szolgálati idő után a nők - ha akarnak - elmehetnek nyugdíjba. Hangsúlyozta, ez csak egy lehetőség lenne, nem pedig kötelezettség.
Riogatásnak nevezte azt, miszerint a nőknek majd nagyon alacsony nyugdíjösszeggel kellene nyugdíjba vonulniuk. A fideszes politikus ismét cáfolta, hogy svéd vagy bármilyen más nyugdíjmodellt vezetnének be kormányra kerülve.
Lendvai Ildikó azon felvetésére, miszerint a KDNP egy 2007-es javaslatában a svéd modellre tett javaslatot, Szijjártó Péter úgy reagált: a kereszténydemokraták javaslata egyáltalán nem szól a nyugdíjkorhatár emeléséről. Valójában arról szól, hogy ha valaki 70 éves korára kikerül azok köréből, akik kapnak nyugdíjat, akkor 70 éves korától az államnak kötelező garantálnia, hogy kapjon valamilyen ellátást - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06