Mindenhonnan korrupciógyanús ügyek "borulnak ki"
Magosz: nyomozást rendeltek el Bábolna MSZP-s polgármestere ellen
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere ellen - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnap Budapesten.
2010.01.17 13:42MTIBudai Gyula sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2009. december 11-én tett büntetőfeljelentést a bábolnai polgármester ellen, mert - mint mondta - Horváth Klára úgy adott bérbe egy 85 hektáros állami földterületet - szabálytalan pályázati kiírással -, hogy a legalacsonyabb ajánlatot tevő IKR Zrt. nyerte meg a pályázatot, ráadásul a vagyonkezelő hozzájárulását sem kérte ki a településvezető.
Ezután előkerült egy kölcsönszerződés is, mely szerint Horváth Klára 20 millió forintos magánkölcsönt vett fel az IKR vezérigazgatójától; a hitelt pedig nem szerepeltette vagyonnyilatkozatában - tette hozzá a politikus. Közölte: a kölcsönszerződésen szereplő aláírás láthatóan Horváth Klárától származik.
Budai Gyula a nyomozással kapcsolatban megjegyezte: a polgármestert - mivel országgyűlési képviselő is egyben - védi a mentelmi joga, tehát a "polgármester asszonynak iparkodnia kell, hogy az áprilisi választásokon nyerjen, hogy a mentelmi joga továbbra is védelmet nyújtson számára".
A magoszos szövetségi igazgató szólt arról is, hogy szintén tavaly decemberben büntetőfeljelentést tett Benedek Fülöppel szemben közokirat-hamisítás bűntette miatt, ugyanis - mint folytatta - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azóta már lemondott vezérigazgató-helyettese olyan meghatalmazást adott, amelyre nem volt joga.
Valótlan tartalmú okirattal próbált jogokat bizonyítani egy Békés megyei vadásztársaság alakuló ülésén - mondta Budai Gyula, hozzátéve, hogy ebben az ügyben az eljárás lefolytatására az V-XIII. kerületi ügyészség lesz jogosult. Beszámolt arról is, hogy január elején egy olyan levelet kapott, amelyben ugyancsak Benedek Fülöpöt illetően tájékoztatták egy olyan erdőértékesítésről, amely bűncselekmény alapos gyanúját veti fel.
A bejelentést megküldte a budapesti nyomozó főügyészségnek. Budai Gyula a levél tartalmát ismertetve a sajtótájékoztatón kifejtette: a levélíró tájékoztatása szerint egy, a nemzeti földalapkezelőnek értékesített, több mint 300 hektár állami erdő 105 millió forintos vételárából 5 millió forintot Benedek Fülöpnek kellett átadni.
Mindenhonnan korrupciógyanús ügyek "borulnak ki" az elmúlt nyolc év vonatkozásában - összegezte véleményét a Magosz szövetségi igazgatója.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért
- A választók 40 százaléka a Fidesznek örülne
- A Fidesz szerint az MSZP folytatja a bosszúhadjáratot az egészségügy ellen
- Fidesz: az MSZP minden idők legmocskosabb kampányára készül
- Németh: "A csepeli MSZP-s vezetés erkölcsi felelőse a gyilkosságnak"
- Szijjártó: a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat és megőrzi a nyugdíjak reálértékét
- Mert megérdemlik? Nem maradtak munka nélkül az MSZP volt uniós képviselői
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06