Benzin- és telefonszámlára költik?
Fidesz: Folytatódik a fogyatékosok pénzének lenyúlása
Az új kormány első feladatai között lesz az ellenőrzés a fogyatékos ügyi szektorban. A fogyatékosok pénzének pazarlása olyan morális mélységet mutat, amit az ország nem engedhet meg magának - mondta Hoppál Péter, a Fidesz politikusa szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
2009.12.05 12:02MTIA Fideszes politikus ezt az állami tulajdonú ERFO Kft. ügyeire alapozva jelentette ki, ahol szerinte folytatódik a fogyatékosok pénzének lenyúlása és a szocialista "ejtőernyősök" kihelyezése. A képviselő, a november elején ugyanezen ügyben tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakkal megegyezően elmondta: a cégnél visszaélnek a fogyatékosok pénzével.
Utalt arra, hogy akkor felszólították a kormányzatot: ezt fejezzék be. Azóta információik szerint volt vezérigazgató váltás a cégnél - értesüléseik szerint az új igazgató korábban a Wallis cégcsoport vezetője is volt -, de az új vezetés nem foganatosított érdemi változtatásokat. Vannak olyan igazgatók, akik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, vagy Gyurcsány Ferenc titkárságától érkeztek a céghez milliós fizetésekkel. E közben a megváltozott munkaképességűek minimálbért kapnak - közölte.
Információik vannak 250 ezer forintos benzin- és 150 ezer forintos telefonszámláról is - tette hozzá Hoppá Péter. Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) november 4-én jelentette be, hogy visszahívja tisztségéből a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató ERFO Kft. ügyvezető igazgatóját, és 2009. november 7-től 2011. május 31-ig a posztra Naményi Pétert nevezi ki.
A testület azt követően hozta meg döntését, hogy szerdai ülésén jelentést hallgatott meg az ERFO Kft. gazdálkodásával kapcsolatos vizsgálatról, amelyet a társaság felügyelő bizottsága folytatott le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06