"A mutyi koalíciójában nem akarunk részt venni"

Holló a hollónak? Hagyó és Horváth november 20-ig mondjon le!

Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.

2009.10.15 07:03MTI

Az MSZP fővárosi elnöke közölte: a november 20-i időpont lehetővé tesz egy korrekt átadást-átvételt, azt, hogy a szocialista főpolgármester-helyettesek leltárt készítsenek munkájukról. Megjegyezte: ez a több mint egy hónap lehetőséget ad Demszky Gábor főpolgármesternek arra, hogy a szükséges egyeztetéseket lefolytassa, amelyek alapján főpolgámester-helyetteseket jelölhet a Fidesz-KDNP-, az SZDSZ-frakcióból, illetve az MDF-ből kizártakból.

A politikus szerint a főpolgármester néhány liberális frakciótársának a foglya, akik folyamatosan olyan helyzetet teremtenek, hogy nincs más választása Demszky Gábornak, mint együttműködni a Fidesszel. "Ezen az úton mi Demszky Gábort nem tudjuk követni" - hangoztatta. Hangsúlyozta: az MSZP budapesti szervezete nem önmagában a hatalmat akarja, hanem a budapestiek érdekében akar politizálni, ennek egyik legfontosabb elemeként a hétfői közgyűlésen olyan javaslatokat tett, amelyek a BKV körül kialakult helyzet megoldását célozták.

Burány Sándor szerint a koalíció azért is bomlott fel, mert az MSZP-nek nincs többsége a közgyűlésben, ahol csak teljes koalíciós egységben lehetne megvalósítani a kitűzött célokat. Burány Sándor szerint a Fidesznek a Fővárosi Közgyűlés feloszlatására vonatkozó javaslata nem teremtene tiszta helyzetet, de az kiderült belőle: a Fideszt egy dolog érdekli, az viszont nagyon, a hatalom. - Formális szavazás nem volt, de teljes egyetértésben döntött arról kedd este az MSZP elnöksége, hogy a szocialistáknak fel kell mondaniuk a fővárosi koalíciót - erősítette meg az MTI információját Burány.

Az MTI információi szerint az országos elnökség kedd délutáni ülésén minden felszólaló támogatta a fővárosi koalíciót felbontó politikai döntést. Elsősorban azért, mert úgy vélték: nyilvánvalóvá vált, az SZDSZ és a Fidesz abban érdekelt, hogy minden "balhét az MSZP vigyen el". A szocialisták tisztázó kezdeményezéseit, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes átláthatósági csomagját a Fidesz az SZDSZ-szel "összekacsintva" utasította el. Így nem maradt már politikai tér az MSZP számára - mondták az MTI-nek vezető szocialista politikusok.

- Az MSZP nem támogatja a fővárosi közgyűlés feloszlatását - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: szerinte a fideszes képviselők is tudják azt, hogy a következő önkormányzati választást megelőző évben nem lehet testületet feloszlatni és előrehozott választást tartani. Az MSZP működő Budapestet akar, de mint kiemelte, nem partnerek abban, hogy tovább folyjon az, ami a BKV és a közüzemű vállalatok körül folyik. Koalíciónak akkor van értelme, ha a koalíció a budapestiek érdekét szolgálja - mondta. Hangsúlyozta: "a mutyi koalíciójában, ami tegnap még úgy nézett ki, hogy összejön a Fidesz és az SZDSZ között, nem akarunk részt venni".

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője ezt megelőzően azt közölte: csak egy új választás teremthet tiszta helyzetet Budapesten. A Fidesz képviselői ezért fel is ajánlják lemondásukat - jelentette be, hozzátéve, hogy ha az MSZP komolyan gondolja a kedden elmondott szavait, akkor ezt az "üldözött majmok sebességével" követni és támogatni fogja. Úgy vélekedett, a fővárosban káosz van: veszélybe került a lakosság 20 és a nemzetgazdaság 40 százalékát adó Budapest működőképessége, amiért a felelősség az MSZP-SZDSZ-koalíciót, azon belül is ma már mindenek előtt a budapesti MSZP-t terheli. Tarlós István szerint látható, hogy a szocialisták szeretnének ellenzékként szerepelni Budapesten, ami "nyilvánvalóan lehetetlen".

"Nem fogjuk eljátszani, mintha mi irányítanánk a várost, és az MSZP lenne az ellenzék" - fogalmazott. Orbán Viktor Fidesz-elnök a tv2 Mokka című műsorában a fővárosi MSZP-SZDSZ-es koalíciós válsággal összefüggésben azt mondta: "a főváros időnként istálló benyomását kelti, amelyet ki kell egyszerűen takarítani".

Demszky Gábor budapesti főpolgármester az MTI-nek adott interjújában megjegyezte, nyilvánvalóan az ellenzék sem akar egy lepusztult várost, üres kasszát átvenni, ezért nekik is alapvető érdekük a város működőképességének biztosítása, és egy elvárható minimumprogram teljesítése.

Közölte, "konszenzuskereső, új működési modellt" akar bevezetni a fővárosi döntéshozatalban annak érdekében, hogy azok az előterjesztések kerüljenek a közgyűlés elé, amelyekhez megteremthető a többségi támogatás. Ez, mint mondta, a többségi politizálásnak éppen az ellentéte. Úgy fogalmazott: "Itt mindenki partner, és mindenkinek a véleménye fontos". Az MSZP szerepét értékelve elmondta, véleménye szerint a szocialisták megpróbálják a helyzetet "olyan narratívában elmondani", hogy az SZDSZ összeállt a Fidesszel a fővárosban. Ez egyszerűen nincs így, a szocialisták valójában a felelősség elől menekülnek.

Demszky Gábor szerint azonban a felelősség a történtekért így is az MSZP-é, és a "pánikreakció-sorozat" utáni elhamarkodott döntés csak árt a szocialistáknak. Közölte, szkeptikus abban, hogy a szakítás javítana az MSZP fővárosi megítélésén. Úgy vélte, a koalícióból való kilépés helyett szembe kellett volna nézniük a hibáikkal, amelyeket elkövettek, és a jövőre nézve ki kellett volna zárni azokat. - Kedden felbomlott egy 19 éves koalíció, de úgy tűnik, hogy az SZDSZ politikai váltóruhaként a Fideszt vette fel - mondta a budapesti városházán tartott sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs.

Az MDF szóvivője szerint újjáéledt a Medgyessy-féle száznapos programot megszavazó nagykoalíció, tovább működik az SZDSZ-Fidesz-MSZP összefogás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.