Köhögünk majd többen is?

A járványküszöb közelében: Magyarországon eddig 283 igazolt új influenzás eset

Magyarországon az új influenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták az A/H1N1 vírus jelenlétét - mondta el az egészségügyi miniszter szerdán Budapesten.

2009.10.14 16:18MTI

Az elmúlt héten 16 ezer influenzaszerű megbetegedés volt, ez 12 százalékos növekedést jelent egy hét alatt. A jelentő orvosok által beküldött minták közül tizenegyben igazolódott az új vírus jelenléte - ismertette sajtótájékoztatóján Székely Tamás.

Elmondta: várhatóan a héten a gyermekeknek szánt oltóanyag is megkapja a forgalomba hozatali engedélyt, így a gyermekek oltása a jövő héten elkezdődhet, továbbá két héten belül a patikákban is kapható lesz a vakcina. Falus Ferenc országos tiszti főorvos a további adatokat ismertetve elmondta: szeptember közepe óta tizennégyen kerültek kórházba az új vírus okozta megbetegedés miatt, közülük öt embert kellett intenzív osztályon kezelni. Kiemelte: most már minden régióban jelen van a vírus, és az elmúlt napok hűvös, esős időjárása kedvez a kórokozók gyorsabb terjedésének.

Járvány még nincs
- hangsúlyozta Falus Ferenc, azonban hozzátette, a szakemberek azt feltételezik, hogy a járvány még ebben évben "fellobban". Úgy fogalmazott: "A járványküszöb közelében járunk".

Székely Tamás elmondta, eddig országosan valamivel több mint 800 ezer adag vakcinát szállítottak ki, ezekből 420 ezer már a háziorvosoknál van. Arról, hogy mennyit vakcinát adtak már be, az október 26-ai összesítés után számol be. Kérdésre válaszolva Székely Tamás közölte: eddig a nagyjából 120 ezer egészségügyi dolgozóból 41 ezer kérte az oltást. Mint mondta, nem valószínű, hogy a munkavégzés feltételéül szabják majd az oltás beadatását, a tárcavezető annak a véleményének adott hangot: az egészségügyi dolgozók vannak annyira tudatosak, hogy felmérjék az oltás jelentőségét.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal épületében tartott sajtótájékoztató után megkapta a védőoltást a tiszti főorvos két helyettese, Molnár Kornélia és Kovács Attila, valamint az ÁNTSZ több dolgozója.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.