Fától az erdőt
Az MDF az erdőtelepítési program felgyorsítását javasolja
Az MDF a Nemzeti erdőtelepítési program felgyorsítását javasolja a kormánynak, álláspontjuk szerint ennek összekapcsolása az Út a munkába programmal a munkanélküliség enyhítésére is alkalmas lehet.
2009.09.26 12:13MTILengyel Zoltán független országgyűlési képviselő az MTI-nek szombaton elmondta: az MDF azt javasolja a kormánynak, hogy gyorsítsa fel az Európai Unió által támogatott Nemzeti erdőtelepítési programot, és a költségvetés tervezése során biztosítsa a szükséges nemzeti önrészt.
Hozzátette: az erdőtelepítési program része lehetne az Út a munkába programnak, és az ebben részt vevő emberek közben szakképesítést is szerezhetnek. Amennyiben a program jól működik, akkor jelentősen lehet a vidéki emberek foglalkoztatását javítani - mondta.