...azért a víz az úr

Fidesz: sem a vízvagyon, sem a vasút nem lehet "privatizációs préda"

A Fidesz szerint sem a nemzeti vízvagyonra, sem pedig a vasútra nem lehet "privatizációs prédaként" tekinteni, hiszen alapvetően mindkettő közösségi tulajdon, közösségi érdekeket szolgál.

2009.09.13 12:04MTI

Fónagy János, az ellenzéki párt képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján egyrészt örömének adott hangot, hogy a múlt hét csütörtökön a vagyongazdálkodási tanács "visszakozott", és hatályon kívül helyezte a kelet-magyarországi régióban lévő három állami víziközmű cég működési struktúrájára vonatkozó határozatát.

A fideszes szakpolitikus másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy "a nemzeti vízvagyon tavasszal erőszakosan megkezdett privatizációjához" nagyon hasonlóak a jelenlegi vasútbezárási tervek, ugyanis - mint mondta - a vasúttal kapcsolatos kérdések sincsenek előkészítve, átgondolva. Fónagy János "a nemzeti vízvagyon privatizációjával" kapcsolatban felidézte: idén tavasszal a vagyonkezelő arról döntött, hogy a Duna menti és a Tisza menti regionális víziközmű társaságot szervezetileg összevonják az észak-magyarországi regionális vízművel.

A döntés miatti felháborodás azonban mind a szakma, mind az önkormányzatok részéről jelentős volt, még a környezetvédelmi miniszter is tiltakozott - tette hozzá.

Ez az átszervezés a magyar közösségi vízvagyon egy újabb részének a privatizációját készítette elő
- közölte a politikus. Fónagy János ezután - mint ismertette - párttársával, Ékes Józseffel törvénymódosítást indítványozott, miszerint a 2005-ben a tartós állami vagyon köréből kivett öt víziközmű társaságot a parlament sorolja vissza előbbiek közé.

Ezt az Országgyűlés többségi szavazással meg is tette - emlékeztetett. Hangsúlyozta ugyanakkor: az öt nagy víziközmű cég szervezeti létének korszerűsítése a következő évek feladata lesz, de szerinte mindezt úgy kell végrehajtani, hogy szigorúan közösségi tulajdonban maradjon a nemzeti vízvagyon.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.