A BRDSZ "mutyit" sejt a háttérben

A kormány magáncégek kezébe adná az állami üdülők működtetését

A kormány a legtöbb állami üdülő működtetésére úgynevezett polgári-bérleti szerződések megkötésére készül egyelőre ismeretlen magáncégekkel - értesült a szerdai Magyar Nemzet.

2009.09.02 07:50Magyar Nemzet

Ezek alól csak a kormánytagok és hozzátartozóik pihenésére szolgáló jelenlegi üdülőcentrumok képeznek kivételt, amelyeket a jelenlegi keretek között üzemeltetnének tovább.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) tiltakozik a terv ellen és "mutyit" sejt a háttérben.

Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára a napilappal közölte, hogy a törvényi kötelezettségeket megsértve az érdekképviseletekkel elfelejtettek egyeztetni a kiszervezésekről.

Nem tudható, ki húz ebből hasznot, mint ahogy az sem, hogy hány esztendőre kötik a szerződéseket - mondta.

Szerinte az utolsó pillanatokig titkosan kezelik a kiszervezést, a közbeszerzést, így nem tudható, hogy ez hány munkavállaló elbocsátásával jár.

A lap megkeresésére a Miniszterelnöki Hivatal központi szolgáltatási főigazgatóságának vezetője, Imre János csak annyi közölt: az integrált üdültetési rendszer átalakításában egyelőre semmilyen döntés nem született. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a tervezett koncepcióban nem sérülnek az igényjogosult közszolgák üdülési jogai.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.