A bürokráciával is leszámolnának
A Fidesz adócsökkenést szorgalmaz az új költségvetésben
Olyan költségvetés kell, ami adócsökkentést valósít meg, a munkahelyteremtést állítja a középpontba, valamint a bürokrácia csökkentését is célul tűzi ki - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2009.08.26 12:50MTIHozzátette: pártja szerint, mivel az eddigi megszorítások értelmetlenek és feleslegesek voltak, így a 2010-re tervezett költségvetési forgatókönyv is "értelmetlen és felesleges".
A fideszes politikus szerint ha egy olyan költségvetés készül, melynek hatására tovább hanyatlik a reálbér, és kevesebb munkahely lesz, mint amennyi ember munkát szeretne vállalni, akkor "ez egy rossz költségvetés lesz".
"Ennek a rossz költségvetésnek talán még nem késő valahogy gátat szabni" - tette hozzá.
Varga Mihály közölte: a Fidesz aggasztó jeleket lát a 2010-es költségvetés előkészítésénél. Véleménye szerint "az a Gyurcsányi politika és gazdaságpolitika fog folytatódni, amely az elmúlt évek magyar gazdasági válságát alapozta meg".
Kiemelte, úgy tűnik, hogy 2010-ben is nő az ország eladósodása, és megszorító lépésekből sem lesz hiány.
Az ellenzéki képviselő megemlítette: az év végére 10-11 százalék között várható a magyar munkanélküliség, ami az elmúlt húsz év legrosszabb adata lehet.
Hozzátette azt is: a bruttó hazai termék a második negyedévben mínusz 7,6 százalék volt, ami a legrosszabb eredmény a térség országai között.
Varga Mihály kiemelte: sajtóhírek szerint a kormány kétezer kilométernyi vasutat kíván bezárni, az egészségügyből pedig újabb elvonások lesznek.
A szocialista frakció mindemellett arról beszél, hogy 2010-ben az állami fejlesztési forrásokat fogják elsősorban csökkenteni - mondta. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság nem fog tovább növekedni, és nem lesz több munkahely - tette hozzá.
A Fidesz szerint olyan költségvetés kell, ami adócsökkentést valósít meg, a munkahelyteremtést állítja a középpontba, valamint a bürokrácia csökkentését is célul tűzi ki - jelentette ki az alelnök.
Mivel a kormány, az eddigi információk szerint, nem ilyen költségvetés készít, ezért azt a Fidesz nem fogja tudni támogatni - jelentette ki.
Kérdésre válaszolva a politikus közölte: olyan gazdaságpolitikára van szükség, mely elsősorban az élőmunka terhek csökkentésére koncentrál.
Varga Mihály úgy fogalmazott: "ez a kormány fél szemmel azért a választásokra készül".
Mint mondta, a hírek szerint a kormány készül a tárcák működését érintő megszorító csomagra is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06