Elment az egykori rendőri vezető...

Elhunyt Barna Sándor, Budapest volt rendőrfőkapitánya

Elhunyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, nyugállományú rendőr altábornagy. A volt megyei és fővárosi rendőrfőkapitányt 67 éves korában, vasárnap érte a halál.

2008.02.10 17:10MTI

Elhunyt Barna Sándor, a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója, nyugállományú rendőr altábornagy; a volt megyei és fővárosi rendőrfőkapitányt 67 éves korában, vasárnap érte a halál - tudatta az MTI-vel Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke.

A főpolgármester Budapest vezetői és polgárai nevében részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, továbbá elrendelte, hogy a Városházára tűzzék ki a fekete zászlót. Danielisz Béla szocialista politikus az MTI-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a fővárosi önkormányzat és a közterület-felügyelet számára egyaránt óriási veszteség a rendkívül felkészült szakmai vezető eltávozása.

Az egykori rendőri vezető elkötelezett híve volt a fővárosi önkormányzat és az illetékes szakbizottság által szorgalmazott városi rendőrség létrehozásának - méltatta életútját, hozzátéve, hogy Barna Sándor jogi és rendőri múltja jelentősen segítette a közterület-felügyelet határozott irányításában. Kiemelte: Barna Sándor olyan emblematikus vezető volt, akinek elvitathatatlan érdeme volt abban, hogy az 1990-es évek elején a demokratikus átalakulás feszültségek nélkül valósulhatott meg.

A taxisblokád idején Budapest rendőrfőkapitányaként, a későbbiekben pedig, több mint tíz éven át, Demszky Gábor főpolgármester személyes tanácsadójaként tevékenykedett. Az elnök elmondta azt is, hogy a közterület-felügyeletnél egyelőre a helyettes veszi át az ügyek intézését, rövidesen pedig pályázatot írnak ki a posztra.

A főpolgármesteri hivatal közleményt adott ki, amelyben emlékeztet: Barna Sándor Budapest rendszerváltás utáni első rendőrfőkapitánya a taxis-blokád idején kijelentette: amennyiben parancsot kap a békés tömegek elleni erőszakos fellépésre, lemond tisztségéről. Utaltak arra is, hogy a blokád után távoznia kellett a BRFK éléről, majd ezt követően a főpolgármester közbiztonsági és bűnmegelőzési tanácsadójaként dolgozott tovább. 2005-ben lett a közterület-felügyelet vezetője.

A Fővárosi Közgyűlés 2006-ban a Főváros Biztonságáért díjban részesítette, majd egy évvel később Sólyom László köztársasági elnök rendőr altábornaggyá léptette elő. Az elhunytat a fővárosi önkormányzat és a Fővárosi Közterület-felügyelet is saját halottjának tekinti. A főváros díszsírhely felajánlásával is tiszteleg Barna Sándor emléke előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.