Elő a lapokkal
Fidesz: a közpénzek elköltéséről számot kell adni!
A közpénzek felelőtlen elköltéséről számot kell adni - jelentette ki Domokos László, az Országgyűlés költségvetési bizottsága ellenőrző albizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2009.08.06 11:44MTIHozzátette: a BKV-s végkielégítések vizsgálatára ezért a jövő hétre összehívta az Országgyűlés költségvetési bizottsága ellenőrzési albizottságát, hogy tisztázzák a helyzetet.
Mint mondta, az embereknek joguk van tudni, kik a felelősök azért, hogy a pénzüket ilyen "botrányos módon", a BKV-nál több tízmilliós végkielégítésre költötték.
A fideszes politikus kiemelte: a BKV évente 50 milliárd forintot meghaladó központi költségvetési támogatást kap a mintegy 120 milliárd forintos költségvetéséből, és sem a főváros vezetése, sem pedig a BKV vezetése nem ad számot arról, hogy mire költik ezt a támogatást.
Emlékeztetett: sajtóhírek szerint másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta. Domokos László úgy fogalmazott: az emberek közlekedésének támogatására kell költeni a központi költségvetési támogatást, nem pedig végkielégítésekre, extra jutalmakra.
Felidézte azt is, hogy 2002-ben a BKV-t mentesítették felhalmozott adóssága alól, azonban mára ismét 90 milliárd forintos az adósállománya.
Újságírói kérdésre közölte: az ellenőrző albizottság jövő hétre összehívott ülésének legfontosabb feladata az lesz, hogy megtudják, igaz-e, hogy másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta.
Azt is tisztázni kell, hogy ezt az összeget miért nem a közlekedés működtetésére költötték a BKV-nál - tette hozzá.
Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja a múlt héten több alkalommal is a BKV általános vezérigazgató-helyettese és Székely Gábor, a felügyelőbizottság elnöke azonnali távozását követelte, és azonnali lemondásra szólította fel Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettest is.
A Fidesz fővárosi képviselője a legfőbb ügyészhez fordult a végkielégítések ügye miatt, mivel véleménye szerint felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása.
A BKV hétfői közlése szerint Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes július 31-ével saját kezdeményezésére közös megegyezéssel távozott a budapesti közlekedési vállalattól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06