Még nincs vége
Fidesz: Demszky és Steiner is felelősek az őssejt-ügyben!
Az őssejtügyben Demszky Gábor főpolgármesternek és Steiner Pálnak, a főváros szocialista frakcióvezetőjének nagy a felelőssége - jelentette ki Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2009.08.04 11:41MTIHozzátette: a Fidesz arra kéri a főváros vezetőit, hogy vegyék le a napirendről azokat az egészségügyi változásokat, amelyeket nem támogatnak sem az egészségügyi szakpolitikusok, sem a fővárosi kórházigazgatók.
Pesti Imre kiemelte: kezdeményezte a fővárosi egészségügyi bizottság rendkívüli ülését, melyet a bizottság elnöke a jövő hétre hívott össze.
A bizottsági ülésen többek közt arra keresik a választ, kik tudhattak arról, hogy a Nyírő Gyula Kórház által bérbe adott területen a gyanú szerint illegális őssejtkezelés zajlik - felelte egy kérdésre.
A fideszes politikus hangsúlyozta: az őssejtügy nemcsak a főváros tulajdonában lévő Nyírő Gyula Kórház belügye, hanem "ez a sajnálatos ügy" érinti az egész ország egészségügyi ellátásának "tisztességét" is.
Korábban a Nyírő Gyula Kórház a munkáját nagy hozzáértéssel ellátó intézmény volt, 2007-ben azonban ez az intézmény szenvedte el a legnagyobb veszteséget a Molnár Gyula egészségügyi miniszter féle kórház-átalakítási konstrukció során - mondta.
A kórház a csőd szélére került, működésképtelenné vált, és akkor jelentkezett egy magánszolgáltató, amely bérbe vette a nőgyógyászati osztályt.
Az ellenzéki képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyírő Gyula Kórház menedzsmentjének egyik tagja a kórházzal szerződésben lévő magánklinikának is tagja.
Pesti Imre kiemelte: azokra a szerződésekre, amelyek egy évnél rövidebb időtartamra szólnak, a fővárosnak, mint tulajdonosnak semmiféle ráhatása nincs, ezeket a szerződéseket a kórházigazgatók saját hatáskörükben köthetik meg.
Feltette a kérdést: egy magánklinikán vajon történhet-e tiltott őssejtkezelés anélkül, hogy az intézet dolgozói nem tudnak róla?
Pesti Imre úgy fogalmazott: a főváros valamennyi területén, így az egészségügyi vezetésben is anomáliák vannak.
Hozzátette: a fővárosi egészségügyi bizottság szocialista és szabad demokrata szakpolitikusai nem tudják szakmai akaratukat érvényesíteni, mert a politikai akarat mindig erősebb, mint a szakmai érv.
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít két külföldit és két magyar állampolgárt, akik a rendőrök szerint illegális őssejtkezeléseket végeztek több helyszínen; mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte múlt szerdán a bíróság.
Lapinformációk szerint a gyanúsítottakat a Nyírő Gyula Kórház területén bérelt helyiségben fogták el.
Az amerikai állampolgárságú Yuliy Baltaytis a gyanú szerint egy magyar irányítású őssejtkutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika szervezésében, anyagi ellenszolgáltatás fejében 2007-től kezdődően egészen napjainkig őssejtkezeléseket végzett a magánklinika épületében.
A kezelésekhez szükséges dózisokat az ukrán Natalia K. készítette el. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy ötmillió forintot fizettek.
A rendőrség szerint több helyszínen is végeztek a gyanúsítottak illegális őssejtkezelést. Cégüknek csak az őssejt tárolására volt engedélye, az értékesítésre és a beültetésre azonban nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06