Nincs megállapodás
Déltől felfüggesztik a sztrájkot - ma már nem tárgyalnak tovább
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Nem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a péntek délelőtti tárgyaláson, a sztrájk folytatódik. Nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásról sem - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI-vel .
2008.02.01 12:39MTIGaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ folytatja az egyeztető tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű munkabeszüntetést. A VDSZSZ fél kettőkor sajtótájékoztatón ismerteti álláspontját.
A MÁV igyekszik megszervezni a vonatközlekedést. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint remélik, hogy a péntek délután megnövekedett utazási igényeket már ki tudják elégíteni és szombat hajnalra helyreállhat a menetrend szerinti közlekedés. A VDSZSZ pénteken hajnal 3 órakor kezdte meg határozatlan időre meghirdetett sztrájkját annak érdekében, hogy MÁV-dolgozói részesüljenek a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve a kiszervezett három társaságnál hajtsanak végre 10 százalékos többletbéremelést.
A cég és szakvezet képviselői pénteken délelőtt is tárgyaltak, a megbeszélések azonban eredménytelenül zárultak mind a követelésekről, mind a sztrájk ideje alatt nyújtandó elégséges szolgáltatásról. A tárgyalások szombaton délután 3 órakor folytatódnak.
Nincs megállapodás
A tárgyalások szombaton 15 órakor folytatódnak a MÁV Zrt.-nél - tette hozzá szóvivő. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: nem közeledtek az álláspontok a bérkövetelésben, azt viszont sikerült elérniük, hogy a munkáltató megértette a követelésüket. A MÁV Zrt. vezérigazgatója által a szakszervezeti követelések törvénytelenségéről hangoztatott álláspontból visszavonulás látszik - mondta Gaskó István.
A VDSZSZ a sztrájkban érintett három társaság munkavállalói részére munkavállalónként nettó 250 ezer forint kifizetését követeli a MÁV Cargo Zrt. privatizációs bevételéből. Ezen felül a 2008. január 1-jén a társaságba vitt MÁV Gépészeti Zrt. és a 2007. július 1-jén kiszervezett MÁV Start Zrt. munkavállalói részére 10 százalékos alapbérfejlesztést is követelnek, a személyszállítási cég esetében július elsejéig visszamenőleg. Ezért hirdették meg a pénteken 3 órától határozatlan időre sztrájkjukat.
Többen dolgoznak a nappali műszakban
A nappali műszakban a vasúti közlekedést irányító forgalmi dolgozók közül nagyobb arányban vették fel a munkát, ezért megteremtődnek a feltételek arra, hogy a budapesti elővárosi vasútvonalakon akár óránként, vagy másfél óránként közlekedhessenek a vonatok a nap folyamán - mondta Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI-nek pénteken délelőtt.
Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a MÁV Zrt. forgalmi igazgatóságánál az eddigi felmérések alapján a sztrájk kezdete óta reggel 6 óráig az éjszakai műszakba vezényelt 1.688 forgalmi irányító közül 239-en sztrájkolt, ami 14,2 százalék. A nappali műszakban a 6 órakor történt műszakváltás után 9 százalék a sztrájkolók aránya.
A MÁV Gépészeti Zrt.-nél a dolgozók 20 százaléka sztrájkol, a munkában lévők a napi karbantartásokat folyamatosan végzik - mondta Kavalecz Imre.
A MÁV tájékoztatása szerint az elővárosban Budapest már elérhető vonaton. A Déli pályaudvar fogadja és indítja a dunántúli vonatokat, de a Kelenföldi pályaudvar is lehet egy-két vonat végállomása a sztrájk alatt.
A Keleti és Nyugati pályaudvarokon továbbra sem teljes körű a vonatközlekedés, mert ott főleg a kocsivizsgálók sztrájkja miatt nem indulhattak ki a vonatok a célállomás felé. Ezért a Rákos, Ferencváros, Rákospalota-Újpest és Budapest-Angyalföld állomásokról indulnak és érkeznek a vonatok a Keleti és a Nyugati pályaudvar helyett.
Kavalecz Imre elmondta: a távolsági forgalomban is járnak szerelvények az északi- és a dél-balatoni vonalakon, és van vonatforgalom Budapest-Pécs között is. A Tiszántúlon, főleg Észak-Kelet Magyarországon a csomópontokon a kocsivizsgálók és kalauzok sztrájkja miatt akadozik a vonatközlekedés a távolsági forgalomban. A térségben a regionális forgalomban 1-2 vonat szállítja az utasokat.
A MÁV tájékoztatása szerint a nemzetközi vonatok a magyar határállomásra beérkeznek, és a lehetőségek függvényében közlekednek tovább. A Magyarországról induló nemzetközi járatok közlekedtetését is tervezi a MÁV. Példaként említette, hogy a Keleti pályaudvarra érkezik hamarosan Bécsből egy EuroCity vonat, amelyet a kötelező vasúti vizsgálat után visszaindítanak az osztrák fővárosba.
Volánoknál nincs jelentős forgalomnövekedés
Az egyes Volán-társaságoknál eddig különösebb fennakadást nem okozott a vasutas sztrájk miatti mérsékelt forgalombővülés, az üzemvitelhez szükséges tartalék autóbuszokat csak egy-két helyen kellett indítani, de a délután a hétvégére hazautazók miatt már nagyon bizonytalan - mondták el az MTI kérdésére több Volán-társaságnál.
A Tisza Volánnál például meglehetősen későn tudták meg, hogy biztos a vasúti sztrájk - mondta Mező István, a táraság közszolgáltatási igazgatója az MTI-nek pénteken délelőtt. A Tisza Volánnak 400 autóbusza van és mindig van tartalék az esetleges meghibásodások miatt - mondta az igazgató. Az átcsoportosítás ugyanakkor nem egyszerű, mert a távolsági járatokra nem állíthatnak be helyi autóbusztípust.
A győri Kisalföld Volán kivételes helyzetben van - mondta el az MTI kérdésére válaszolva Bognár László, a társaság forgalmi és kereskedelmi igazgató-helyettese. A megyében a vasúti fővonalakon a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vonatai közlekednek, ott nincs sztrájk. A délutáni utasforgalmat esetleg mérsékelheti a vizsgaidőszak vége, így talán kevesebb diák utazik majd - vélekedett az igazgató-helyettes.
Az észak-alföldi régióban üzemelő Hajdú Volán hasonlóan a többi Volán-társasághoz tartalék autóbusszal elégíti majd ki a szokottnál esetleg nagyobb utasforgalmat - mondta Balogh Gyula marketing és forgalmi igazgató. Eddig a vasúti sztrájk miatt még nem tapasztaltak forgalomnövekedést. Amennyiben hétfőn is tart a vasutasok munkabeszüntetése, akkor reggel hét órakor Debrecenből Budapestre, 15 órakor pedig Budapestről Debrecenbe indítanak rendkívüli járatot, mert egyébként a társaság autóbuszai nem közlekednek a fővárosba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06