"Szükség van progresszív marxista szervezetre"

Hetek: Rózsa Flores jelenthetett a III/III-nak

Rózsa Flores Eduardo feltehetően III/III-as jelentéseket is készített - olvasható a Hetek című hetilap internetes változatában egy, a szerkesztőség birtokába jutott rendőrségi operatív jelentésre hivatkozva.

2009.04.27 14:46MTI

A lap azt írja, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság III/A alosztályának készített, 1988. április 14-ei keltezésű, szigorúan titkos jelentésből (amelynek egy részletét fakszimilében is közlik) kiderül: egy bizonyos E. R. két nappal korábban részt vett a Kis sün vendéglőben nyolc ember részvételével megtartott "Ellen Jurta" nevű rendezvényen.

Onnan E. R. jelentette: "a résztvevők megállapodtak abban, hogy szükség van egy olyan progresszív marxista szervezetre, amely a politikai centrum és a folyamatosan alakuló ellenzéki csoportok, egyesületek közötti űrt betölti". A dokumentum szerint E. R. a Fidesz egyik áprilisi összejöveteléről is jelentett a III/A alosztálynak, amely minderről soron kívül tájékoztatta a Belügyminisztérium III/III-as csoport­fő­nök­ségének vezetőit.

A Hetek informátora - aki a lap szerint maga is részt vett az "Ellen Jurta" rendezvényen - azonosította E. R.-t, azt mondta, hogy az illető Rózsa Flores Eduardo. A bolíviai hatóságok a múlt hét csütörtökén jelentették be, hogy felszámoltak egy "terrorista csoportot", amelynek tagjai szerintük meg akarták ölni Evo Morales elnököt.

Kommandósok a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz egyik szállodájában lelőtték a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Az akcióban őrizetbe vették a magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.