Folytatják klientúrájuk hízlalását

Balhé Bajnai körül? Európai uniós milliárdok folytak törvénytelenül a Wallis-céghez

Négyszázhúszmillió forintos megbízási szerződéshez jutott jogtalanul a Café PR ügynökség, amely korábban a Bajnai Gordon vezette Wallis Zrt. érdekeltségébe tartozott.

2009.04.09 08:24Magyar Hírlap

A bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy a céget a közbeszerzési törvényt megsértve választotta ki a főváros a Csepeli Központi Szennyvíztisztító kommunikációs feladataira. A közbeszerzési szabálytalanságok miatt a beruházástól az Európai Unió elvont tizenkétmilliárd forint támogatást.

Kiderült az is, hogy a szocialisták egészen különös segítséget nyújtottak a Bajnai felügyelete alatt működő Hajdú-Bét Zrt.-nek, amikor levetettek a megyei területfejlesztési tanács napirendjéről egy a vállalatot hátrányosan érintő intézkedést.

Mindeközben a főváros vezetése folytatja klientúrájának hizlalását. Kiderült ugyanis, hogy a városháza tulajdonában lévő Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Demszky Gábor bizalmasa, Kocsis László magáncége több millió forint támogatáshoz juthat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.