A Reformszövetséggel is egyeztetett a kormány
2027-től emelnék 65 évre a nyugdíjkorhatárt
A korábban bejelentettnél hosszabb idő - tíz év - alatt emelkedne 62-ről 65 évre a nyugdíjkorhatár - derül ki az MTI által megismert kormányjavaslatból. A kabinet a nyugdíjrendszert érintő módosításokról szerdán döntött, az előterjesztést pénteken nyújtja be a parlamentnek.
2009.03.12 16:33MTIAz MTI információi szerint 2025 helyett 2027-től lenne 65 év a korhatár, de nem változott az eredeti elképzelés abban, hogy 2016-tól indulna el a fokozatos emelés. Kormányzati számítások szerint így azok, akik 1962-ben születtek, már 65 éves korukban mehetnének nyugdíjba, és a változás az 1954-ben születetteket érintené először - értesült az MTI.
A 13. havi nyugdíj beépítését illetően az egyeztetések után is megmaradt a kormány eredeti elképzelése: a juttatást jövőre azok kapják - legfeljebb 80 ezer forintig -, akiknek az idén is jár. Vagyis a 2009-ben nyugdíjba vonulók már elesnek ettől a járandóságtól, hiszen a 13. havi nyugdíj, a szabályok szerint, csak a nyugdíjba vonulást követő évtől jár.
A nyugdíjat érintő harmadik változás az éves nyugdíjemelés új számítási módszere. Itt is megmaradt a kormány eredeti elképzelése, amely szerint a nyugdíjszámítást összekötnék a gazdasági növekedéssel. Eszerint, ha a gazdaság két százaléknál kisebb mértékben növekedne, vagy szűkülne, akkor a nyugdíjakat automatikusan az inflációval korrigálnák, így garantálva reálértékük megtartását.
Ha a gazdasági növekedés nagyobb lenne, mint 2 százalék, akkor 80 százalékban a fogyasztói árak alakulását, 20 százalékban pedig a keresetek növekedését vennék figyelembe. Három-négy százalékos GDP-növekedésnél ez az arány 60-40 százalékra módosulna, e felett pedig újra 50-50 százalék lenne.
A néhány hete elkészült Válságkezelés és növekedés című kormányzati kiadvány szerint a 13. havi nyugdíj beépítése és a nyugdíjszámítás megváltoztatása már 2010-ben több tízmilliárd forintos megtakarítást eredményez.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a február 16-i évindító beszédében szólt először a nyugdíjszabályok átalakításáról. A tervezett három lépéssel a magyar nyugdíjrendszer 2050-ig akkor is egyensúlyban lesz, ha "ilyen cudar éveknek nézünk elébe, mint amilyen éveket most látunk magunk előtt" - mondta akkor. A kormány többek közt a Reformszövetséggel és az Idősügyi Tanáccsal is egyeztetett a parlament elé kerülő javaslat elkészülte előtt.
A Reformszövetség a kormány terveinél szigorúbb lépéseket javasolt: egyrészt azt, hogy töröljék el a 13. havi nyugdíjat, másrészt, hogy hamarabb kezdődjön és rövidebb idő alatt emelkedjen 65 évre a nyugdíjkorhatár. Az idősügyi szervezetek ugyanakkor azt kérték - az MTI információi szerint - hogy a 13. havi nyugdíjat ne veszítsék el azok a nyugdíjasok sem, akik az új szabályok életbe lépéséig nem érték el a 62 éves korhatárt - ezt nem teljesíti a parlament elé kerülő előterjesztés. Teljesült viszont az a kérésük, hogy a kormány ne változtasson eredeti javaslatán a tekintetben, hogy 2016-ban kezdődjön a korhatár emelése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06