"A baloldalt elbutították az orbánozás évei"
Tölgyessy: Orbán gondjait a válság megoldja
A Fidesznek már nem érdeke Gyurcsány Ferenc távozása, Orbán Viktor gondjait a válság megoldja, azt sem kell tudnunk, hogy mit tenne, ha övé lenne a kormányzati felelősség. A baloldalt elbutították az orbánozás évei, és nagyon nagy pofonba szaladhat bele - mondta Tölgyesy Péter a 180 percben
2009.03.02 10:59Magyar RádióAz első félév már biztosan nagy visszaesést hoz, várhatóan a második is, sőt, valószínűleg 2010 sem indul majd javulással, a válság lassan minden réteghez elér, a fogyasztás 3-5 százalékkal visszaeshet, és a választásokig ez nem, vagy alig javulhat.
A két nagy párt közti távolság óriási, és nem is a Fidesz előnye nőtt, hanem a többi párt vesztett nagyon sok szavazót. A szavazók egy része, lehet, hogy visszamegy oda, ahonnan indult, de nem biztos, és egy óriási MSZP-vereség is benne van a pakliban.
A miniszterelnök ismét belelépett a szokásos hazugságcsapdába. Ügyesen tematizálta a közvéleményt, jól kommunikált, elhitette az emberekkel, hogy a válságcsomaggal mindenki jobban jár, de a valóság nem ez: legalább 300 milliárd forinttal romlik majd az átlag családok összpozíciója, és nem kizárt, hogy újabb megszorításokra is szükség lesz majd.
Gyurcsány Ferenc pozíciója ennek ellenére stabil a párton belül, tovább is erősödhet, kihívója nincs, várhatóan kitölti a mandátumot, bár egy súlyos uniós parlamenti vagy egy pécsi polgármester-választási vereség még hozhat változást.
Gyurcsány lelki pozíciója azonban Tölgyessy szerint már nem olyan, mint volt, az, amit mond, leginkább a vesztes Orbán Viktor interjúira hasonlít. Pedig – teszi hozzá – Gyurcsány és az MSZP csak magára haragudhat, a legtöbb bajt az ő botorságuk okozta, hiszen kormányzásuk várhatóan hat éve alatt volt négy és fél olyan év, amikor nagyon kedvező környezetben kormányozhattak.
A baloldal azonban befeledkezett az orbánozásba mint egyetlen fegyverbe, és nem volt hajlandó szembenézni a hibáival; a baloldalt egyszerűen elbutították az orbánzás évei, pedig az lett volna az okosabb, ha ebből a körből ki tud törni.
Kapcsolódó írások:
- Orbán: hiszünk abban, hogy az elmúlt 20 évnek volt értelme
- Kormányszóvivő: nincs háttéregyeztetés Gyurcsány és Orbán között
- A közép-európai térség megsegítésére tett javaslatokat Merkelnek Orbán Viktor
- Societas: gyűjtsön Orbán Viktor-mondatokat!
- Der Standard: álnemzeti konszenzus Orbán körül, fasizálódó Gárda
- Orbán: A Nyugat fölmondta a Közép-Európával kötött egyezséget
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06