Immár tizenkettedjére mondanak nemet
Sztrájk Ferihegyen: újabb elutasítás a szakszervezetektől
A korábban sztrájkot hirdetett két ferihegyi szakszervezet pénteken elutasította a munkáltató műszakpótlékra és egy lehetséges kompenzációs csomagra tett javaslatát, mivel elfogadhatatlannak tartják a műszakpótlékok csökkentését.
2009.01.23 15:39MTIMindezt a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) közölte pénteken.
Szollár Domokos, a BA szóvivője a társaság közleményében kifejtette: a tárgyalások pénteken délelőtt folytatódtak Ferihegyen a munkáltató, valamint a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és az Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szövetsége (RDSZSZ) képviselői között.
Hangsúlyozta: a tárgyalás fő témája a BA által javasolt műszakpótlék-rendszer, valamint egy kompenzációs-csomag volt, amelynek célja, a műszakrendek és műszakpótlékok változása miatt keletkező bérkiesés ellensúlyozása.
A szakszervezetek arra hivatkoztak, hogy elfogadhatatlannak tartják a műszakpótlékok csökkentését, így mindkét javaslatot elutasították - derül ki a közleményből.
Szollár Domokos a közleményben megjegyezte: a december eleje óta tartó sztrájktárgyalások kezdete óta ez már a 12. eset, hogy a szakszervezetek elutasítják a Budapest Airport kezdeményezéseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06