Kormány
Emmi: sikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése
Az augusztusi hosszú hétvégén volt a hazai egészségügy legnagyobb szabású infrastruktúraköltöztetése.
2020.08.25 18:41MTISikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az augusztusi hosszú hétvégén volt a hazai egészségügy legnagyobb szabású infrastruktúraköltöztetése: az egészségügyi felhőben az elmúlt három évben összegyűlt több mint 140 millió dokumentum és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) teljes infrastruktúrája került át egy még magasabb védelmi szintet biztosító új tárhelyre, a Kormányzati Adatközpontba. Ezalatt az EESZT nem volt elérhető, de ez a betegellátás menetét nem befolyásolta, mert "a medikai rendszerek" és a gyógyszerkiváltás EESZT-kapcsolat nélkül is működtek. A költözés jól sikerült, az új szerverek fennakadás nélkül kezelték az újraindítást követő megnövekedett terhelést - írták.
"Ez a fejlesztés támogatja az egészségügyi intézmények munkáját, segíti a betegellátás színvonalának javítását, és közvetve a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezést is" - hangsúlyozták.
Az Emmi kitért arra: a költözést az is indokolta, hogy egyre népszerűbbek lettek a hazai digitális egészségügyi szolgáltatások. A koronavírus-járvány első hulláma alatt tapasztalható volt, hogy a korábbi hónapokhoz képest meghatszorozódott az online egészségügyi ügyintézést választók száma. Ma már naponta több mint 13 ezren jelentkeznek be a digitális egészségügyi térbe, és több mint 240 ezer egészségügyi dokumentum kerül fel. Emellett az egészségügyi felhő újabb szolgáltatásokkal bővül a jövőben, és ezek a fejlesztések hatékonyabb informatikai hátteret igényelnek - írták.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által üzemeltetett EESZT egy olyan, felhőalapú technológiát használó kommunikációs felület, amely Magyarország egész területén összekapcsolja egymással az állami és a magán egészségügyi ellátókat - a kórházi-, a járóbeteg- és a háziorvosi ellátást -, a gyógyszertárakat és a lakosságot. Az így megosztott betegadatok pedig elősegítik a gyorsabb, pontosabb diagnózist és a célzottabb terápiát.
Az ügyfélkapus bejelentkezést követően az EESZT-ben bárki nyomon követheti az egészségügyi ellátása során keletkezett dokumentumokat, egyebek között a számára felírt recepteket, de az eeszt.gov.hu oldalon azt is megnézheti, hogy megérkezett-e a laboreredménye, így nem kell visszamennie a leletért abba az intézménybe, ahol a vizsgálatot elvégezték - olvasható az Emmi közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06