Szmogriadó: hogyan érjük el az autómentességet?
Az MDF forgalmival ingyenessé tenné a BKV járatait szmogriadó idején
A fővárosi MDF-frakció azt kezdeményezi a főpolgármesternél, hogy a szmogriadó ideje alatt azok az autósok, akik nem használhatják a gépkocsijukat, a forgalmi engedély felmutatásával térítésmentesen utazhassanak a BKV járatain.
2009.01.12 13:50MTIHock Zoltán Demszky Gábornak hétfőn írt nyílt levelében azt javasolta, hogy a szmogriadó végrehajtási rendeletében is szerepeljen a "közösségi közlekedési eszközök forgalmi engedéllyel való használatának lehetősége".
A politikus az MTI-nek azt mondta: az MDF a Fővárosi Közgyűlés januári ülésén javasolni fogja egyebek mellett, hogy a szmogriadók esetére a BKV készítsen intézkedési tervet, az önkormányzat különítsen el költségvetésében egy keretet "havaria" célra, továbbá pontosítsa azoknak a közszolgáltatóknak, élelmiszerszállítóknak, taxiknak a körét, amelyekre a tiltás nem vonatkozik.
Az MDF azt is javasolni fogja, hogy a közgyűlés a kormánynál kezdeményezze a szükséges jogharmonizáció elvégzését. Hock Zoltán közölte: elégtelenek azok az intézkedések, amelyeket az elmúlt napokban Budapest levegőminőségének drámai romlása ellen tettek, felháborítónak tartják, hogy a kormány "csupán látszattevékenységet végzett".
Mint hozzátette, hónapok álltak rendelkezésre arra, hogy a kormány a szükséges jogharmonizációt elvégezze; saját hatáskörében módosítsa a KRESZ-t, és kezdeményezze a szabálysértési kódex módosítását.
"Új rend kormánybiztosa van, rend és jogalkotás nincs. Így fordulhatott elő az a képtelen helyzet, hogy a Fővárosi Közgyűlés által megalkotott rendelet alapján elrendelt szmogriadót követően - a kormány hibájából - annak végrehajtására nincsenek meg a jogi feltételek" - hangoztatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06