A kormánynak élénkítenie kell a beruházásokat
Gyurcsány: a jövő évi költségvetésnek három kockázati eleme van
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a jövő évi költségvetésnek három kockázati eleme van, amelyek együttes hatása elérheti vagy meghaladhatja az 50-100 milliárd forintot.
2008.12.10 17:40MTIA kormányfő a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelenő interjúban ide sorolta a bevételcsökkenéssel járó, vártnál kisebb növekedést, illetve a tervezettet jóval alulmúló inflációt, valamint a kiadásokat növelő, a számítottnál több munkahely megszűnését.
"Most olyan költségvetést készítettünk, amelynek a nettó külső finanszírozási igénye lényegében nulla. A költségvetés finanszírozásához nem kell kibocsátani új kötvényt devizában" - fogalmazott az interjúban a miniszterelnök hozzátéve, hogy az IMF hitelt csak az ország szokásos finanszírozására, az államadósság kezelésére lehet felhasználni - kivéve a magyar bankszektor megerősítésére fordítható mintegy 600 milliárd forintot.
Gyurcsány Ferenc szerint általános adószint-csökkentést nem lehet 2011-ig végrehajtani. Sokan azok közül, akik adóreformról beszélnek, valójában nem adóreformot, hanem kizárólag adócsökkentést akarnak. Ha Magyarországon akár csak egy százalékponttal nagyobb a hiány a tervezettnél, akkor a nemzetközi piacok brutálisan megbüntetnék érte az országot - mondta az interjúban. A kormányfő szerint Magyarországon radikálisan adót csökkenteni vagy szociális válság árán lehet, vagy hiánynöveléssel.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy a választók hazug csábítása, amikor azt mondják, hogy adócsökkentéssel megoldható a válság. Hozzátette, hogy adócsökkentésre szerinte is szükség van, de ez önmagában nem "csodaszer", egyszerre kellene adót csökkenteni, beruházást élénkíteni, keményen szankcionálni az adóelkerülést és szociális paktumot kötni arról, hogy a szociális kiadásokat - a nyugdíjakat leszámítva - a következő 7-8 évben reálértékben befagyasztják. Januártól azonban érdemi konzultáció kezdődik az önkormányzati, közigazgatási és az adórendszert érintő átalakításokról - tette hozzá a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc szerint amit a kormány a válságban tehet, hogy élénkíti a beruházásokat. Ezt meg is teszi európai uniós fejlesztési pénzekből - mondta hozzátéve: az, hogy az uniós forrásokból 2013-ig Magyarország mennyit költ el, az kötött, azt viszont az ország határozza meg, hogy milyen ütemben költi el a pénzt. Elmondta: mintegy 2.000 milliárd forintnyi beruházás indul el a következő másfél évben.
Már az előre hozott élénkítés része az is, hogy jövőre 30-40 százalékkal nő az állami megrendelés volumene az építőiparban. Az állam ugyanakkor kevésbé tudja orvosolni a keresleti problémákat - fogalmazott a miniszterelnök. Példaként azt mondta, hogy ha az acél ára a harmadára csökken, ráadásul az autógyártók egymás után csökkentik a termelésüket felére-harmadára, akkor egy hengerelt acélt gyártó magyar cég nagy bajba kerülhet.
A magyar kormány nem segíthet rajta úgy, hogy fölvásárolja a hengerelt acélt, vagy úgy, hogy hirtelen maga kezd autót gyártatni. Ez lehetetlenség - tette hozzá.