Fizetés
Pár nap múlva már utalják az egészségügyi dolgozók megemelt béreit
Az orvosok esetében a múlt évi 107 ezer forintos emelés után idén egy újabb, 100 ezer forintos többlet jelentkezik a decemberi fizetésükben.
2017.11.26 03:29ma.huA jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt béreit - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.
Az államtitkár emlékeztetett, a kormány döntése nyomán mind az orvosoknak, mind pedig az ápolóknak november elsejétől megemelkedett a bére, azt december elején kezdik utalni.
Az orvosok esetében a múlt évi 107 ezer forintos emelés után idén egy újabb, 100 ezer forintos többlet jelentkezik a decemberi fizetésükben. Az ápolóknál a tavalyi 26,5 százalékos emelkedés után egy újabb, 12 százalékos többlet várható – tette hozzá.
Az államtitkár közlése szerint egy több éve munkaviszonyban álló szakápoló alapbére 2010-ben 91 400 forint volt, ez most novemberben 183 ezer forintra emelkedett, míg egy 19-21 éve a szakmájában dolgozó szakápoló alapilletménye a 2010-es 106 ezer forintról, 209 814 forintra nőtt.
A jövő évben további 8, majd 2019-ben újabb 8 százalékkal emelkedik az ápolók és a szakdolgozók bére, így összesen – a négy év alatt – 65 százalékkal lesz több a bére – mutatott rá.
A szakvizsgával nem rendelkező orvosok és gyógyszerészek bére 50 ezer forinttal nőtt novembertől, míg a védőnők is 33 ezer forintos bérpótlékban részesülnek – fűzte hozzá.
A mentődolgozók bére a novemberi emelésen felül a jövő év elejétől további 10 százalékkal nő majd, ami 2016 és 2018 között átlagosan 67 százalékos béremelést jelent.
Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a kormány az elmúlt években összességében 400 milliárd forintot költött az egészségügyi dolgozók béremelésére.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06