Újra tárgyalják a kérdést
Hamarosan jön az elektronikus BKV-jegy?
Első olvasatban tárgyalt kedden a Főpolgármesteri Kabinet a BKV elektronikus jegyrendszerének bevezetési lehetőségéről, a város vezetése rövidesen ismét foglalkozik a kérdéssel - közölte a Városház kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2008.12.02 10:31MTINyáry Krisztián tájékoztatása szerint a városvezetés következő tájékoztatásáig a BKV kidolgozza, miként lehet olyan nemzetközi szakértőket bevonni a projekt előkészítésébe, akik már részt vettek hasonló rendszer kiépítésében, bevezetésében. Hozzátette, hogy a BKV, a MÁV és a Volán járatain használható elektronikus jegyrendszer bevezetése évek óta napirenden van, de finanszírozási nehézségek miatt nem valósult meg.
Az igazgató kifejtette, hogy a BKV vezetésének új javaslata szerint az elektronikus jegyrendszer kiépítése először a BKV szolgáltatási területén, a metrókon és a HÉV-járatokon történne meg. Ebben az időszakban az elektronikus kártya és a papíralapú jegyek használata még párhuzamosan működne. Második lépésben a villamos-, a busz- és a trolibuszjáratokon vezetnék be a rendszert. A BKV több pénzügyi modellt is vizsgált az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez. A finanszírozás történhet projekthitelből, befektető bevonásával, valamint kormányzati forrásból.
Ez utóbbi esetben a közlekedési tárca egy központi szolgáltató céget hozna létre a MÁV, a Volán, a BKV és az értékesítésben közreműködő Magyar Posta résztulajdonlásával. Nyáry Krisztián kitért arra is, hogy a BKV az elmúlt időszakban elemezte a nemzetközi tapasztalatokat, és áttekintette, hogy melyik nagyvárosban milyen rendszert vezettek be eddig. Az úttörő jellegűnek számító hongkongi modellt mára több európai nagyváros - köztük London, Párizs, Madrid, Amszterdam és Róma - is átvette.
A városvezetés elé benyújtott előterjesztésből kiderül, hogy a Budapesttel összemérhető városok komplex elektronikus jegyrendszerének kialakítása nagyságrendileg 100-200 millió eurót igényel, és közel 2-4 évet vesz igénybe. A városok többségében az intelligens csipkártya alapú bérletet egyszer használatos jegyfajták egészítik ki. Minden városban a legnehezebb feladatot az állomások és a járművek utasforgalmi szempontból történő lezárása jelentette.
Ez a metrók, városi vasutak esetében kapukkal, forgóvillákkal könnyen megoldható, buszoknál azonban az első ajtós felszállás bevezetése lassítja a forgalmat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06