Állatkínzás
Minden emberi brutalitáson túlmutat ez az állatkínzás
Az Állatbarát Alapítvány munkatársai lakossági bejelentés nyomán mentek el egy Nyíregyháza közelében lévő településre. Amit a megadott címen találtak, az még a sok szörnyűséget látott embereket is megdöbbentette.
2017.04.11 19:57ma.huAz esetről így számoltak be közösségi oldalukon:
A mai nap folyamán kaptuk a bejelentést, miszerint Nagycserkeszen borzalmas körülmények között tartanak egy kutyát. Azonban a helyszínre érve még a mentős kollégánkat is elborzasztották az ott láttotak. Egy fiatal, két- három év körüli németjuhász keverék kutyus kuporgott egy vashordóban, alig 1 méteres láncon, víz és élelem nélkül. A feje a felismerhetetlenségig eltorzult, köszönhetően a szorosan rácsomózott műanyag zsinórnak, és súlyosan le van soványodva.
Nem is volt kérdés, kollégáink rögtön elhozták a kutyát tulajdonosától. Állatotthonunkban azonnal megkapta az elsődleges állatorvosi ellátást, azonban a gyógyulása egy nagyon hosszú folyamat lesz. Mélyen elszomorít a tudat, hogy napjainkban, amikor az állatvédelmi törvényünk kimondja, hogy tilos kutyát tartósan láncon tartani, még mindig ilyen kínokat kell átélniük a védtelen állatoknak. Fülöp csak egy a sok szorosan megkötött kutya közül, akik a hátsó udvarokban jól eldugva tengetik életüket, hogy senki ne lássa őket, és várják türelmesen a végzetük... Fülöp ügyében megtettük a feljelentést a jegyzői hivatalnál és a rendőrségen is. Reméljük a tulajdonos is megkapja méltó büntetését. Mi pedig csak reménykedni tudunk, hogy Fülöp teljesen felépül, és a sok szenvedés után egy új családban megismerheti az élet szép oldalát is - írják az alapítvány munkatársai.
Az állatvédők meglehetősen dühösen reagáltak a szörnyű esetre az Állatportál beszámolója szerint:
"Nem vagyok az az agresszív típus, de ennek a ,,gazdáját,, addig tudnám rúgni, amíg él." - írta egyikük.
Mások sem kímélnék az eb tulajdonosát:
"Írjátok ki a nevét és a címét ennek a rohadéknak!!! Nem lehet, hogy ezt büntetlenül megússza!!! A feljelentés nem ér semmit. Majd esetleg kap egy kis ejnye-bejnyét és kész! Talán, de még ez sem biztos. Most már példát kell statuálni! Ha a törvény nem védi meg a szerencsétlen állatkákat, akkor rajtunk, állatvédőkön a sor!"
"Jézusom ... a gazdáját minden gondolkodás nélkül ugyanígy láncra kötném élelem és víz nélkül!"
"Fúj a belem kifordul ezektől az embernek nem nevezhető aljadék senkiházi utolsó férgektől... remélem fájdalmas kínhalált halsz azokkal együtt akikkel végignézted, ahogy ez a szerencsétlen ártatlan állat idáig jutott! Tetű!!!"
A szerencsétlen kutyus számára úgy tűnik van remény, az egyik állatvédő szerint fel lehet gyógyulni ilyen durva állapotból is, legalábbis ő ezt tapasztalta:
Volt ilyen mentettem, Borsodból a putnoki cigánysorról egy kölyök... Cony gyönyörűen rendbe jött, boldog rosszcsont lett belőle! Neki is nagyon drukkolunk" - írta a cikkre reagálva.
Aki szeretné támogatni Fülöp gyógyulását:
Állatbarát Alapítvány 68800109-11035240 Adó 1%: 18791927-1-15







Kapcsolódó írások:
- Nyakon lőtték az Afrikából hazatérő gólyát
- Kiakadtak a rajongók: állatkínzásba csapott át a vidám buli
- Kidobott egy kutyát az ötödikről egy budapesti férfi
- Öt évet kapott a férfi, aki beragasztotta kutyája száját
- Mozgó autóból dobták ki a sztrádán - köszöni, de túlélte és jobb gazdira vár
- Kikapta a bika a híres félszemű matador üvegszemét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06