Emelkednek a jegy és bérlet árak is
Kocsis: sokkal nehezebb lesz refinanszírozni a BKV-t a válság miatt
Komoly nehézségeket okoz a főváros közlekedési társaságának, hogy jövőre refinanszírozni tudja saját működését. A világválság okozta nehézségekről Kocsis István, a BKV vezérigazgatója beszélt az MTI-nek a 4-es metró szerdán tartott nyomvonalbejárásán.
2008.11.05 18:06MTIA vezérigazgató elmondta: a vállalat idén a második félévben jutott hozzá 4,5 milliárd forintnyi hitelhez. A pénzt csak egyetlen bank volt hajlandó a cég rendelkezésére bocsátani. Jövőre viszont lejár több mint 11 milliárd forintos közép- és hosszú lejáratú hitelszerződés, így újabb forrásokat kell találnia a vállalatnak, hogy refinanszírozhassa kiadásait. Ez nem lesz egyszerű a mostani gazdasági helyzetben - tette hozzá Kocsis István.
A vezérigazgató rámutatott: hosszú távon csak a holdingrendszerre való átállás jelenthet kiutat a vállalat gazdasági nehézségeiből. "A cég járműparkja például olyan öreg, ami azonnali lépéseket követel." Viszont új buszok, villamosok vásárlására nincsen keret, tehát a megoldás a lízingrendszer alkalmazása lehet. Ennek bevezetéséhez azonban stabil üzleti eredményekre, a költségek átláthatóságára és maximális hatékonyságra van szükség - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06