Még alá sem írták

MSZP: az aláírást követően nyilvános lesz az IMF-szerződés

A kormány kötelezettséget vállalt, hogy az aláírás után nyilvánosságra hozza a készenléti hitelkeretről szóló szerződést - jelentette ki Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

2008.11.04 17:51MTI

Hozzátette: a Fidesz Magyarország érdekeivel játszik, amikor valótlan állításokat tesz a megállapodás kapcsán. A szocialista politikus szerint a költségvetési bizottság hétfői zárt ülése után Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt engedte sejteni, hogy a bizottsági ülés különleges titoktartási körülmények zajlott.

Kovács Tibor azt mondta: a titoktartási követelmények megfeleltek az általános rendnek, a parlamenti bizottsági zárt üléseken eddig is ki kellett kapcsolni a mobiltelefont, nem lehetett jegyzetelni, sem sajtónyilatkozatot tenni. Ha a magyar kormány és a valutaalap képviselői aláírják a megállapodást, a titoktartás feloldódik - szögezte le Kovács Tibor.

Szerinte Szijjártó Péter nyilatkozata ezért példátlan volt, alulmúlta a Fidesz minden eddigi kommunikációját. Kovács Tibor emlékeztetett: a pénzügyminiszter kérte a költségvetési bizottságtól a zárt ülés elrendelését, azzal az indokkal, hogy a készenléti hitelkeretről szóló szerződés aláírása előtt nyilvánosságra kerülő adatok és információk súlyosan sértenék Magyarország érdekeit, illetve az IMF, a Világbank és az Európai Bizottság képviselői is arra kérték a kormányt, a megállapodás megkötése előtt annak részleteiről ne tájékoztassa a nyilvánosságot.

A miniszterelnök által összehívott gazdasági csúcsról Kovács Tibor azt mondta: a kezdeményezés indokolt és megalapozott, hiszen az ellenzéki pártok vezetői eddig mindig azt kérték, hogy parlamenti keretek között folytassák le a gazdaság állapotáról szóló vitát.

Kovács Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a költségvetési vitában az ellenzéki pártok semmilyen konkrét, megvalósítható javaslatot nem tettek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.