2,1 millió nyugdíjast nem érint a korrekció

Lendvai: a nyugdíjasok kétharmadát nem érinti a 13. havi nyugdíj maximálása

A nyugdíjasok kétharmadát nem, mintegy kilencszázezer nyugdíjast viszont hátrányosan érinthet a 13. havi nyugdíj 80 ezer forinton való maximálása - derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

2008.10.29 08:33MTI

A hárommillió nyugdíjas közül mintegy 2,1 milliónak a nyugdíja nem éri el az átlagnyugdíj összegét, a 80 ezer forintot, az ő életükben semmilyen változás nem történik - közölte a kormánypárti politikus. Marad a 13. havi nyugdíj rendszere, mindenkinek kiviszi havonta a postás a nyugdíját, ebbe senki sem nyúl bele - hangsúlyozta a frakcióvezető, hozzátéve, hogy a 13. havi nyugdíjnak "lesz egy plafonja és lesz egy küszöbe".

A plafon, az átlagnyugdíj összege, 80 ezer forint. Ezt az öregségi nyugdíjasok közül az kaphatja meg, aki betöltötte a 62. évet, de ez a korhatár nem vonatkozik a rokkantnyugdíjasokra - magyarázta. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, az általa összehívott ötpárti egyeztetésen ezek mellett azt is mondta, hogy a kormány nem tud kötelezettséget vállalni a közszféra jövő évi béremelésére és a 13. havi bér automatikus kifizetésére.) Lendvai Ildikó megerősítette, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte, hogy

Magyarország csak annyi kiadást tervezzen, amely a legrosszabb esetben befolyó bevételekből megvalósítható. "Nem diktálták, honnan vegyük el azt a kiadásmérséklést, az a magyar állam dolga" - mondta, megjegyezve, hogy ha bárkinek a javasoltaknál jobb, "fájdalommentesebb" ötlete van, boldogan fogadják. A frakcióvezető elmondta, hogy Magyarország nem kizárólag a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) köt megállapodást, hanem az EU intézményeivel is, ami egyfajta garanciát jelent.

A magyar garancia lényege ezentúl a konvergenciaprogram, és ezt a IMF is elégségesnek tartja, ezért nem szabott részletes feltételeket - fűzte hozzá. Közölte, az IMF azt kérte azonban, hogy a legrosszabb variációra készüljön az ország, vagyis minél kisebb hiánnyal tervezzen és kiadásaiban mértéktartó legyen. Az ország pénzügyi helyzetével összefüggő politikai következményt firtató kérdésre a frakcióvezető azt mondta, "a politikai következmény az, hogy most fütyülünk a népszerűségre. Nem az emberi sorsokra, de a népszerűségre igen, és vállaltuk azt a pártnak nem örömteli helyzetet, amiben vagyunk".

Egy másik kérdésre, miszerint miként gondolják, hogy ilyen hitelvesztéssel sikerül elfogadtatni ezt a csomagot, Lendvai Ildikó elmondta: az ország látja, mi történik a világban, hogy "a Wall Streetet, az amerikai bankrendszert nem Gyurcsány Ferenc omlasztotta össze". A magyarok többsége tudja, hogy világválság van, és tudja, hogy lépni kell - vélekedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.