9 igen, 9 nem szavazat
Emberi jogi bizottság: nem a jövő évi költségvetésre
Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága kilenc igen és kilenc nem szavazattal nem tartotta általános vitára alkalmasnak a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot keddi ülésén.
2008.10.28 17:18MTIA tervezetet csak a kormánypárti képviselők támogatták, a jelen lévő fideszes, kereszténydemokrata és MDF-s képviselők egyöntetűen elvetették a javaslatot. A testület szabad demokrata tagja nem volt jelen az ülésen. Varga József (Fidesz) a büdzsét bírálva kiemelte, hogy az jövőre 50 százalékkal kevesebb forrást szán a magyarországi cigányságnak.
Mint mondta a költségvetésben a telepek felszámolására egyáltalán nem különítettek el támogatási keretet, s az ösztöndíjakra szánt források 2004-hez képest a felére csökkennek. Stratégiai célok megvalósításhoz szükséges összegek csökkennek, vagy szűnnek meg - mondta. Fogarasiné Deák Valéria (MSZP) ezzel vitatkozott, mint mondta, attól, hogy költségvetési tételek megszűnnek, még nem szűnnek meg stratégiai irányok. Összegzése szerint a bizottság hatáskörébe tartozó területeknek viszonylag jó a pozíciójuk a tervezetben.