Illegális bevándorlás
Előzetesben a Kiskunhalason rendőrökre támadó menekültügyi őrizetesek
Hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak bűntette miatt tizennégy külföldi előzetes letartóztatását rendelte el hétfőn a Kecskeméti Járásbíróság.
2016.01.18 20:46MTIA Kecskeméti Törvényszék szóvivője, Sárközy Szabolcs közölte: a bíróság öt iraki, négy afgán, három iráni, egy szíriai és egy algériai állampolgárt helyezett előzetes letartóztatásba. Azért folyik eljárás ellenük, mert péntek este a kiskunhalasi befogadóközpontban a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak.
A gyanúsítottak közül tízen fellebbeztek a végzés ellen, amelyet azzal indokolt a bíróság, hogy a terhükre rótt bűncselekmény súlyossága miatt tartani kell szökésüktől, elrejtőzésüktől, valamint a nyomozás kezdeti stádiumában tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztethetnék.
Sárközy Szabolcs felidézte: Kiskunhalason, a menekültügyi őrizetesek befogadóközpontjaként működő volt Gábor Áron laktanyában két iraki férfi az internethasználat miatt vitatkozott és dulakodott. A fegyveres őrök és a rendőrök szétválasztották és az elkülönítő helyiségbe kísérték őket. Eközben az egyik gyanúsított ellenállt, és ezt látva huszonöt-harminc őrizetes az elkülönítőnél előbb a kerítést rázta, majd kavicsokkal kezdett dobálózni. Egyikük átdobott egy vasból készült drótkeretet a kerítésen, amellyel eltalált egy rendőrt, akit sisakja és pajzsa védett meg a sérüléstől.
A jogszerűen fellépő őrök és rendőrök többször is kénytelenek voltak könnygázt bevetni az agresszív csoport ellen, két szociális munkást is kimenekítettek a veszélyeztetett területről - tájékoztatott a szóvivő. Kitért arra is, hogy a csaknem fél órán át tartó rendbontás a rendőri erősítés érkezésének látványára ért véget.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kiskunhalasi menekülttáborban kirobbant verekedés után száznyolcvan rendőr kivezénylésével tudták helyreállítani a rendet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06