Illegális bevándorlás
Spöttle: a megrázó fotók letöltői szimpatizálhatnak az erőszakkal
Egy olyan ember, aki a telefonjával felveszi vagy letölti az internetről azt, hogy három embernek levágják a fejét egy karddal, az valószínűleg szimpatizál a terrorizmussal, az erőszakkal a nemzetközi szakértő szerint.
2015.10.06 20:48MTIAz M1 hétfőn hozta számolt be arról, hogy megrázó felvételeket találtak bevándorlók által elhagyott telefonokban.
A tudósítás szerint a bevándorlók Röszkénél egy rendőri ellenőrzési pont közelében szemetet, gyógyszereket, cipőben hagyott kétszáz eurósokat, húsvágó bárdot, késeket, valamint mobiltelefonok is hátrahagytak. Az egyik telefonon például csak pornográf tartalmú fotók vannak, de olyat is találtak amelyen dokumentumok és különböző radikális tartalmú fotók és videók voltak.
A csatorna megmutatta a felvételeket George Spöttle biztonságpolitikai szakértőnek, aki az egyik fénykép kapcsán kijelentette, hogy az az egyik "legbetegebb fotó, amit egész életemben láttam". A képen egy néhány hónapos halott csecsemő látható, akinek kezeibe egy lőfegyvert és egy tőrt tettek, illetve alkoholos üvegeket helyeztek köré.
A tudósításban elhangzott, hogy nem lehet tudni, ki és mikor készítette vagy töltötte fel a telefonokra a felvételeket.
A szakértő szerint arra biztosan lehet következtetni, hogy az ilyen ember vagy emberek többes személyiségűek és szimpatizálnak az erőszakkal és az erőszakos cselekedetekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06