Turi-Kovács a kistelepülések lakóit szólítaná meg
A kistelepüléseken élőket kell elérni a népszavazási kampányban
A népszavazási kampányban azokat kell elérni, akiket a leginkább sújtott az elmúlt öt év: a kistelepülésen élő másfél millió embert - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke szombaton Budapesten.
2008.01.12 11:20MTI"Azokat kell elérni, akiket leginkább sújtott az elmúlt öt esztendő, és ez körülbelül millió honfitársunk. Ezek élnek a kistelepüléseken, ők azok, akik az elmúlt időszakban munka nélkül, föld nélkül, törpe birtokon próbáltak megélni és akiknek a megélhetése az elmúlt időszakban a végletekig beszűkült" - mondta Turi-Kovács Béla szombati sajtótájékoztatóján.
Számukra a legfontosabb, hogy a kistelepülésen élők elmenjenek a referendumra, még akkor is, ha nemmel szavaznak a kérdésekre - tette hozzá a fideszes kisgazda politikus. A népszavazási kampányukat - pénz hiányában - az önszerveződésre és a helyi tagságukra építik - emelte ki Turi-Kovács Béla.
Hangsúlyozta, hogy a szavazás messze túlmutat a három kérdésen, öt év kormányzásáról lehet véleményt mondani. A százéves kisgazda mozgalomnak van jövője és a Fidesz szövetségi rendszerében - ahogy azt tették 2003 óta - a jövőben is egyenrangú szerepet szeretnének betölteni, tagjai akarnak maradni ennek a szerveződésnek -mondta Turi-Kovács Béla.
Elfogadják a Fidesz alapprogramját, de ennek szövetségi programmá kell bővülnie, tartalmaznia kell a kisgazda elképzeléseket is - tette hozzá. Az egyesület országos elnöksége szombati ülésén elfogadta azt a határozatot, amely kimondja, hogy tárgyalásokat kell kezdeni a Fidesszel a következő országgyűlési választásokon való együttműködés részleteiről - mondta Turi-Kovács Béla. Mint rámutatott, minden kisgazda szerveződéssel együttműködésre törekednek, de egyértelmű, hogy a kisgazda tábor két részre szakadt.
Nincsenek meg annak feltételei, hogy a kisgazda szerveződések összefogva, önálló erőként induljanak a következő országgyűlési választásokon. A kisgazda mozgalom pontosan száz éve, 1908. január 12-én alakult meg: a "Nagyatádi" előnevét még nem használó Szabó István arra a napra hívta össze Kaposvárra Somogy megye vezető kisgazda személyiségeit, akik létrehozták a vármegyei Kisgazdák Egyesületét. Ez tekinthető a későbbi a Független Kisgazdapárt (FKGP) elődjének.
A történelme során többször kormányon lévő FKGP legutóbb 1998-ban jutott be a parlamentben, 2002-ben egy százalékot sem szerzett, 2006-ban pedig listát sem állított. A párt szétesése után több kisgazda politikus a Fidesz színeiben jutott be az Országgyűlésbe.
Kapcsolódó írások:
- Megbeszélik a népszavazási kampány részleteit is
- Népszavazási tervek Esztergomban
- Lehet-e népszavazás az egészségbiztosítás rendszeréről?
- A Fidesz támogatja a biztosítási reformot elutasító népszavazást
- Juhász Ferenc lesz az MSZP népszavazási kampányának irányítója
- Holnaptól a népszavazási kérdésekkel foglalkozik az Ab
- Navracsics: 2008 a népszavazások éve lesz
- SZDSZ: a népszavazással nem lehet kormányt buktatni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06