Kommunikáció
Stadion helyett fedett sportlétesítményt tanácsos mondaniuk az Emmi dolgozóinak
A szegény, szegénység helyett a rászorult, rászorultság, a fogyatékos helyett pedig a ma már egyébként is használt fogyatékkal élő a megfelelő kifejezés.
2015.02.18 08:57ma.hu
Egy sor, a hétköznapokban gyakran használt szó és kifejezés használatától tanácsolja el az EMMI a dolgozóit. A tárca sajtóosztálya szerint erre "az egységes kommunikáció" érdekében van szükség - írja a vs.hu.
Belső e-mailt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a háttérintézményeinek a munkatársai: a levélben a VS.hu információi szerint oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket, amik "nem használhatók az egymás közötti, illetve a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban". Kedvezményezetteken az EMMI által kezelt uniós pályázatok nyerteseit kell érteni.
A nemkívánatos kifejezéseket között a köznyelvben teljesen megszokottak, ugyanakkor negatív dolokra utalók is vannak, mint szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység, de olyan semlegesnek tűnők is, mint az esélyegyenlőség, az ápoló, a gondozó. Vannak olyan szavak is, melyek ma már tényleg kevésbé illőnek számítanak, mint a rokkant, a terhes, vagy éppen a fogyatékos.
Ugyanakkor a lista összeállítóinak figyelmét a stadion kifejezés sem kerülte el, a levél értelmében ezt sem illik használni. A minisztérium vezetői azonban mankót is adnak a dolgozók kezébe, és alternatív kifejezéseket javasolnak. Így a szegény, szegénység helyett a rászorult, rászorultság, a fogyatékos helyett a ma már egyébként is használt fogyatékkal élő a megfelelő kifejezés. A stadion helyett pedig a fedett sportlétesítmény használandó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06