Sok jó ember kis helyen is...
L. Simon László: nincs veszélyben a Nemzeti Táncszínház
Az államtitkár szerint a Táncszínház eddig is a csupán terület 10 százalékát használta, így majd jól elférnek egymás mellett a Miniszterelnökséggel.
2014.06.14 17:20MTIA fideszes képviselő - aki a Miniszterelnökség vasárnapi hatállyal kinevezett parlamenti államtitkára, a budai Vár megújítását felügyeli majd -, ezt azokra a hírekre reagálva közölte, amelyek szerint a miniszterelnök és hivatalának a Karmelita kolostor épületébe tervezett költözése miatt a Nemzeti Táncszínház sorsa bizonytalanná vált.
L. Simon László elmondta, a kormánynak az a szándéka, hogy a Miniszterelnökség 2016-ban felköltözik a budai Várba, a Karmelita kolostor épületébe, amely jelenleg is kilencven százalékban irodákat foglal magába: ott van például a Nemzeti Örökség Intézete, a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság, de vannak benne kormánybiztosi irodák, valamint egy étterem is.
A Miniszterelnökség a felújítást és az átalakítást követően költözne az épületbe.
L. Simon László közölte, a táncszínház igazgatóját, Ertl Pétert már korábban tájékoztatta arról, hogy nyugodtan tervezhetik a 2014/2015-ös évadot, azt a jelenlegi helyükön le tudják bonyolítani.
Hozzáfűzte: a felújítás érinteni fogja a Nemzeti Táncszínház épületét is. L. Simon László megjegyezte, hogy a táncszínház jelenleg is több helyszínen játszik, például a Művészetek Palotájától bérel rendszeresen helyet.
L. Simon László kijelentette: hosszú távon az a szándékuk, hogy méltó körülmények között tudják "ennek a fontos nemzeti intézménynek" a működését garantálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06