"Vannak értékeink, melyekkel az állam azonosul"

Sólyom László kitüntetéseket adott át a parlamentben

A kitüntetések átadásakor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak - mondta Sólyom László köztársasági elnök, aki szerdán állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.

2008.08.20 13:35MTI

A kitüntetések átadásakor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak - mondta Sólyom László köztársasági elnök, aki szerdán állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.

Az államfő ünnepi köszöntőjét azzal kezdte, hogy a nemzeti ünnepeken - március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án - átadott kitüntetések ceremóniája "ünnep az ünnepben".

Szerinte ekkor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a Magyar Köztársaság, a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak.

Sólyom László az állami kitüntetések átadása előtt hangsúlyozta, mindig nagy öröm számára ez az esemény, hiszen ekkor jeleníthető meg, hogy a napi közvetlen hasznon túl vannak olyan értékek, amelyeknek a nyilvánossága nem mindig esik egybe a sajtó nyilvánosságával, illetve a "napi politikai, napi gazdasági üzemben" hangoztatott értékekkel.

Az államfő hozzátette: ilyenkor derül ki, hogy milyen sokan végeznek olyan alkotó munkát, amelyre hosszú ideig nem derül fény. Kiemelte, hogy a legmagasabb állami kitüntetésekkel nem a percnyi sikereket díjazzák, hanem sokszor egész életpályákat ismernek el, vagy olyan nagy teljesítményeket, amelyek mögött rendkívül hosszú munka áll.

Ugyanakkor Sólyom László arra is figyelmeztetett, a kitüntetés soha nem lezárása egy életútnak.

Az államfő a kitüntetések értelméről, céljáról szólva Szent István 38 éves uralkodását hozta példaként, amelynek során a király életében is megkapott minden elismerést, halála után pedig szentté avatták. Mint mondta, a magyarság ezer év óta "visszahívja, visszakívánja", elismeri a Szent István művét, amely ma is él.

"Ma is hozzá folyamodunk, hogy erőt merítsünk, és példát vegyünk a munkájáról, ez minden kitüntetés értelme" - fogalmazott. Sólyom László arra is kitért, hogy bizonyosan több a kitüntetésre érdemes, mint ahány kitüntetés van, de bízik abban, hogy szerencsés és igazságos volt a választás.

Mint mondta, akik megkapják a kitüntetést, reprezentálják az adott tudományág vagy művészeti ág magyarországi színvonalát.

Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke. Vékás Lajos akadémikus, Széchenyi-díjas jogász, egyetemi tanár és Tordy Géza, Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Budapesti Kamaraszínház Kht. főrendezője, Kiváló Művész később veszi át a kitüntetést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.