Meghallgatás
Magyar mezőgazdaság: vissza a jövőbe?
Az új kormányzati ciklusban a Földművelésügyi Minisztérium legfőbb feladatai közé sorolta Fazekas Sándor a mezőgazdaság 1990-es termelési szintjének elérését.
2014.06.03 11:36MTIA vidékfejlesztési miniszter, földművelésügyi miniszterjelölt hangsúlyozta, hogy a bővülő termeléssel növelhető a foglalkoztatás és erősíthető a családi gazdaságokra épülő agrár-középosztály is. Ehhez kapcsolódik a Földet a gazdáknak program folytatása, amelynek keretében újabb állami területeket adnak haszonbérletbe. Megszüntetnék az osztatlan közös tulajdont és kiemelten támogatnák az állattenyésztést - sorolta a miniszter.
A környezetügyben a gazdasági fejlődést akadályozó szabályok deregulációját kívánja a szaktárca mielőbb megoldani úgy, hogy az alapvető környezetvédelmi érdekek ne sérüljenek. A nemzeti parkok stabil működési feltételeinek biztosítását ugyancsak fontosnak mondta Fazekas Sándor, aki a magas szakmai színvonalú agrár-szakképzés feltételeinek biztosítását is a kiemelt teendők közé sorolta.
A vidékfejlesztési miniszter az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredményének tartja az agrárbéke fenntartását, valamint a mezőgazdasági termelés, a foglalkoztatottság és a jövedelmezőség javulását. Eredményként említette azt is, hogy az agráriumban sikerült stabilizálni az állattartást és az egyes ágazatokban az állatlétszámot is. A szaktárca meg tudta őrizni az ország GMO-mentességét, továbbá elindította a Földet a gazdáknak programot és az Országgyűlés elfogadta az új földtörvényt, amely megvédi a magyar termőföldet a spekulánsoktól - hangsúlyozta.
Felidézte, hogy új hulladékgazdálkodási törvény készült, amely jó hátteret biztosított a rezsicsökkentéshez. A nemzeti parkok pedig stabilan működnek és több milliárd forintos fejlesztéseket tudtak végrehajtani. A tárcánál megalkották a hungarikum törvényt, amely méltóképpen megvédi a magyar nemzeti értékeket, a magyar termékekre vonatkozó szabályozással pedig el lehetett érni azt, hogy nőtt az érdeklődés a magyar élelmiszerek iránt. Nemcsak a belső piacon sikerült növelni a magyar élelmiszerek eladását, hanem külföldön az exportpiacokon is - hangsúlyozta.

Fazekas Sándor felidézte: ahogyan a minisztérium névváltozása is mutatja, a vidékfejlesztési források a mostani kormányzati ciklusban elkerülnek a tárcától a Miniszterelnökséghez. A források áthelyezésével együtt szintén a Miniszterelnökségre kerül a vidékfejlesztési terület pályázat és szabályalkotó szervezeti egysége is. A többi agrár- és környezetvédelmi terület továbbra is a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozik majd - mondta.
Így az agrártárcánál marad az élelmiszerbiztonság, a környezetügy, a mezőgazdaság szervezése, a földügyi igazgatás, az állami földvagyonért való felelősség, továbbá az agrárdiplomácia, az agráriummal összefüggő uniós képviselet, valamint az eredetvédelem, a hungarikumok, a mezőgazdasági termelést segítő piacok létesítése, a közvetlen értékesítésre vonatkozó szabályok meghozatala, de például marad a lovas stratégia és a sertésprogrammal összefüggő területek is.
Mindebből adódóan a vidékfejlesztési források a Miniszterelnökség költségvetésében szerepelnek majd. Ez az agrártámogatások egyharmadát jelenti. A mezőgazdasággal összefüggő forráskeret azonban továbbra is a tárcánál marad, így a minisztérium költségvetésében szerepel egyebek között a területalapú támogatások és a rájuk épülő kiegészítő támogatások összege. Mindez azt jelzi, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnak szorosan együtt kell majd működnie a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős apparátusával, de ez az államigazgatási szervezetben nem jelenthet gondot - szögezte le Fazekas Sándor.
A miniszterjelöltet az országgyűlési bizottságok szerdán hallgatják meg elképzeléseiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06