Egyre többen kerültek az utcára
Egy kisvárosnyi ember hajléktalan Magyarországon
Egy kisvárosnyi ember, 24-25 ezer hajléktalan él Magyarországon. Számuk tíz éve nagyjából változatlan, és egy ideig az is marad - mondta Halmi Dezső, a Menhely Alapítvány munkatársa vasárnap az MTI-nek.
2008.08.17 13:46MTIA legutóbbi felmérések és becslések szerint Magyarországon 24-25 ezer hajléktalan él, a fele Budapesten. A fedél nélküliek közülük 3-4 ezernek az utca az otthona. Az elmúlt tíz év statisztikái alapján ez a szám stagnál. A mostani szám valószínűleg megmarad a közeljövőben is, nem lehet a helyzet szélsőséges romlásával vagy javulásával számolni - mondta Halmi Dezső a Menhely Alapítvány Civil Szigeten felállított sátránál.
Az elmúlt hetekben több sajtóhír szólt arról, hogy több budapesti egészségügyi intézmény - egyebek mellett az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet - bezárása, illetve átszervezése miatt tömegével jelentek meg új hajléktalanok az utcákon. A szakember ezzel kapcsolatban elmondta: mindennapi munkájában nem tapasztalta, hogy több fedél nélküli lenne. Nem növekedett látványosan a hajléktalanok száma - tette hozzá.
Értékelése szerint vannak hiányosságai a hajléktalan-ellátásnak Magyarországon, de jelenleg is sok olyan projekt fut, amelyek javíthatnak a helyzeten, egyebek mellett az uniós támogatások is segíthetnek. Arról azonban nem lehet beszélni, hogy romlana a fedél nélküliek helyzete, inkább a hangsúlyok eltolódásáról van szó - fűzte hozzá. A jogszabályi háttér megfelelő, az új törvények alkalmazása azonban sokszor gondot okoz az államigazgatásnak.
A hajléktalan-ellátásban dolgozóktól nagyon sok energiát von el az, hogy egy-egy kérdés tisztázása hosszú időt vesz igénybe - mondta Halmi Dezső. Az alapítvány a szigetes megjelenésével is szeretné felhívni a figyelmet a hajléktalan kérdésre. A szervezet egyebek mellett egy hajléktalan monopoly-n keresztül mutatja be azt, hogy mennyire kiszolgáltatott egy fedél nélküli ember.
A hajléktalanok sorsa ugyanis sokszor nem saját döntésükön, hanem a vak szerencsén múlik - erre mutat rá a társasjáték. Idén nemcsak a Menhely Alapítvány kitelepülése kapcsán esett szó a hajléktalanokról a Szigeten. Nyolc-tíz fedél nélküli kapott ugyanis hetijegyes karszalagot a fesztivál szervezőitől azért, hogy a fesztivál egy hete alatt se kelljen "otthonukat", az Óbudai-szigetet elhagyniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06