Választás 2014
Felfüggesztették a Magyarországi Cigánypárt képviselőjelöltjének mentelmi jogát
A főügyészség szerint Oláh Zsoltné egy társával arra próbálta rávenni egy életveszélyt okozó testi sértés sértettjét, hogy azt vallja: felesége nem szándékosan szúrta hasba, hanem dulakodás eredményeképp sérült meg.
2014.03.27 20:27MTI
Felfüggesztette Oláh Zsoltné (Magyarországi Cigánypárt) képviselőjelölt mentelmi jogát csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Oláh Zsoltné Bács-Kiskun 3. számú egyéni választókerületében, Kalocsán indul jelöltként. Mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozta az NVB-nél, mert a jelölt ellen a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz büntetőeljárásban elkövetett hamis tanúzásra történő felhívás miatt.
A főügyészség szerint Oláh Zsoltné egy társával arra próbálta rávenni egy életveszélyt okozó testi sértés sértettjét, hogy azt vallja: felesége nem szándékosan szúrta hasba, hanem dulakodás eredményeképp sérült meg.
Az NVB-nek nyolc napon belül kellett döntenie a mentelmi jog felfüggesztése ügyében.
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az NVB határoz. A képviselőjelölt mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványt a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, azt követően, illetve magánvádas, pótmagánvádas ügyben a bíróság terjeszti elő.
Az NVB azért függesztette fel Oláh Zsoltné mentelmi jogát, mert a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az országgyűlési képviselők 2014. évi választásának kiírását megelőzően történt, és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.
Az NVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.
Ez már a harmadik mentelmi ügy, amelyet az NVB tárgyalt. A testület korábban felfüggesztette Mészáros István (Jobbik) mentelmi jogát, mert a képviselőjelölt ellen egyesülési joggal való visszaélés miatt folyik eljárás. Az NVB szintén felfüggesztette Üsztöke László (független) mentelmi jogát, aki ellen a kalocsai ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06